„Meggyőződésem, hogy a Dinamo átigazolásokkal foglalkozó képviselői profi munkát végeztek, értenek a szakmájukhoz, ugyanakkor gerinces és becsületes emberek” – nyilatkozta Dan Matei Agathon, aki szerint két játékos átigazolása kapcsán kapott idézést. Hozzátette: az ügyészek azt próbálják bebizonyítani, hogy a játékoseladásból származó és a klubot illető jövedelemből más, illetéktelen személyek zsebébe is jutott. Meghallgatását követően Radu Stroe – aki 1999 és 2003 között volt tagja a klubvezetésnek – azt nyilatkozta: az igazgatótanácsi tagok közül senki sem érintett az átigazolási botrányban.
A nemzetközi átigazolásokat illető, januárban indult ügyészségi kivizsgálás során kihallgatták már egyebek között Cristi Dulca és Cătălin Munteanu játékosokat, Marcel Lăzăreanut, a Kolozsvári Universitatea volt elnökét és Mircea Sandut, a Román Labdarúgó-szövetség elnökét. A kivizsgálásban érintett Ioan és Victor Becali játékosügynökök, valamint a Rapid tulajdonosa, Gheorghe Copos volt miniszterelnök-helyettes is. Mellettük Mihai Stoica, az Oţelul Galaţi klub volt elnöke, Mihai Stoenescu és Cristian Borcea, a Dinamo volt és a jelenlegi ügyvezető elnöke, Jean Pădureanu, a Besztercei Gloria vezetője, valamint Gheorghe Neţoiu, a Dinamo egyik részvényese ellen zajlik kivizsgálás.
A romániai szavazók többsége szerint előre hozott választásokra van szükség, és ha a jövő vasárnap parlamenti választásokat tartanának, az AUR végezne az első helyen, megelőzve a PSD-t, a PNL-t, az USR-t és az RMDSZ-t.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Cotroceni-palotában konzultál a parlamenti pártokkal az új kormány megalakításáról.
A Közlekedési Minisztérium társadalmi vitára bocsátott egy rendelettervezetet a járműkategóriák és a 2026. július 1-jétől alkalmazandó úthasználati díjak (rovinieta) jóváhagyásáról, amely az EURO környezetvédelmi besorolást is figyelembe veszi.
A közlekedési rendőrök szombatról vasárnapra virradóra, négy óra alatt 1041 szabálysértési bírságot szabtak ki országszerte, 89 jogosítványt vontak be, és több tucat közlekedési bűncselekményt állapítottak meg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
A kormányzati dolgozók szakszervezete (SAALG) szombaton bejelentette, hogy hétfőtől japán sztrájkba kezd.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ilie Bolojannal tárgyalt szombaton Temesváron a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dominic Fritz.
Szombattól országszerte szeszélyessé válik az időjárás: lehűlésre, erős szélre és esőzésekre kell számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Felhőszakadások miatt öt megyére narancssárga riasztást adtak ki.
A hadifelszerelések iránt világszerte megnövekedett kereslet jó fejlődési lehetőséget nyit a román védelmi ipar számára is – jelentette ki Nicușor Dan államfő pénteken.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának Kolozsváron tartott ülése után kijelentette, a szövetség elsődleges célja a korábbi kormánykoalíció újraalakítása, de nem zárja ki azt a lehetőséget sem, hogy az RMDSZ ellenzékbe vonuljon.
Markó Béla volt RMDSZ-elnök pénteken az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy aggasztja az ország politikai helyzete.