
Belülről bomlaszt. Sorin Grindeanu a változás mellett emelte fel a szavát
Fotó: Facebook/Sorin Grindeanu/Videófelvétel
Változást sürgetett Sorin Grindeanu, a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező kormányerő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szombaton Târgovişte városában a párt helyi választott elöljáróinak konferenciáján.
2026. március 28., 15:332026. március 28., 15:33
„A PSD által a koalícióban képviselt 45 százalékos arány azt jelenti, hogy mi vagyunk az első számú párt. Igen, lezajlott tavaly a tárgyalás, amely során az USR és a PNL előállt a miniszterelnök-jelöltre vonatkozó javaslattal, ennek nyomán megkötöttük a megállapodást, amely értelmében jövő évtől kezdve a PSD átveszi a miniszterelnöki posztot. De ismét mondom, sem én, sem a pártvezetésben lévő kollégáim nem számítottak arra, hogy a dolgok ilyen irányba mennek. Mi jóhiszeműek voltunk, megpróbáltunk az emberekért kormányozni, az Anghel Saligny-program projektjeivel, nyugdíjasoknak és kiszolgáltatott embereknek szóló projektekkel” – mondta Grindeanu.
„Anyám és az emberek, akikkel találkozom, azt mondják nekem: megértjük, tudjuk, hogy a döntések többségét a miniszterelnök hozza meg, de ti tartjátok hivatalban. Azt javaslom, hogy változtassunk. Úgyhogy köszönöm, és április 20-án találkozunk a szavazáson” – mondta Grindeanu, a párt belső felmérésére utalva.
Leszögezte: a PSD-nek nem szabad pusztán a stabilitás kedvéért koalícióban maradnia.
„A Szociáldemokrata Pártot is soraiban tudóbak addig van értelme, amíg jólétet hoz, amennyiben a románok jólétét hozza, amíg az emberekk jobban élnek. Különben nincs okunk egy olyan koalícióban maradni, amely így kormányoz. És ezt határozottan mondom, árnyalatok nélkül” – tette hozzá Sorin Grindeanu.
A politikus a Dâmbovița megyei helyi választott tisztségviselők értekezletén hangsúlyozta, Bolojan intézkedéseinek a gazdaság fellendítése helyett inkább visszahúzó hatásuk van, és szerinte ezt a következő hónapok makrogazdasági mutatói is igazolni fogják.
A PSD elnöke az empátia hiányát is felrótta Bolojannak.
„Kormányozni az emberekért kell, nem az Excel-táblázatokért” – fogalmazott.
Példaként a PSD gazdaságélénkítő csomagját említette, amelyet már tavaly szeptemberben ismertettek, de csak hat hónappal később, fenyegetésekkel sikerült elfogadtatni.
Grindeanu rámutatott, az április 20-ra meghirdetett belső konzultáción három lehetőség közül kell választania a pártnak: vagy kormányon maradnak, és a koalíció a jelenlegi felállásban folytatja, vagy ellenzékbe vonulnak, vagy megpróbálnak változtatni a koalíció struktúráján.

Sorin Grindeanu PSD-elnök az olténiai megyék szociáldemokrata fiókszervezeteivel való találkozója végén kijelentette, hogy a régióbeli kollégák „egybehangzó” véleménye szerint a kormányzás jelenlegi formájában nem folytatható tovább.
A PSD elnökének elmúlt napokban elhangzott bírálataira reagálva a koalíciós partner, és a miniszterelnököt is adó Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke,
Egyben politikai kalandorkodásnak nevezte Grindeanu közelmúltbeli akcióit, és felszólította, hogy térjen vissza a tárgyalóasztalhoz.
Mint arról beszámoltunk, a PSD belső konzultációt folytat a PSD jövőjéről a jelenlegi kormánykoalícióban.
A kérdés az, hogy vonuljon-e ellenzékbe a párt, vagy maradjon kormányon, illetve ha kormányon marad, akkor hajlandó-e még együttműködni Ilie Bolojan nemzeti liberális párti miniszterelnökkel, vagy követeli a leváltását,.
A PSD-n belüli konzultáció április 20-án zárul le.
Mint ismeretes, miután a tavalyi kormányalakításkor a PSD a legnagyobb frakcióval rendelkező pártként átadta a miniszterelnöki tisztséget a PNL-nek, egyfajta belső ellenzékként viselkedik, és folyamatosan bírálja azon kormány tevékenységét, amelynek maga is tagja.
Ilie Bolojan miniszterelnökkel, a PNL elnökével a párt legfőbb problémája a PSD-s vezetők szerint az, hogy autoriter stílusban irányítja a kormányt, és nem hallgat a koalíciós partnerekre.
Megelőző intézkedésekre van szükség a településekre behatoló medvék miatt – jelentette ki Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti (PSD) képviselő magyarázatot vár az alkotmánybíróságtól arra, milyen körülmények között került sor Ilie Bolojan és az alkotmánybíróság elnökének találkozójára Mircea Abrudean szenátusi elnök irodájában.
A hallgatóság egy része elégedetlenségét fejezte ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnökkel szemben, amikor az szombaton Konstancán beszédet mondott a román haditengerészet napja alkalmából.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség.
Nincs bizonyíték arra, hogy az ország fokozott kockázatnak lenne kitéve, annak ellenére, hogy egyetlen nap alatt négy olyan esetet rögzítettek, amelyekben drónroncsokat találtak Romániában – közölte a védelmi minisztérium.
A Mezőgazdasági és Szövetkezeti Szövetség (AAC) az államfőhöz, a miniszterelnökhöz, valamint a parlament két házának elnökéhez intézett nyílt levelében kér adatokat az Ukrajnából érkező, Románián&
Az oktatási minisztérium bejelentette, hogy a 2027-es érettségi kompetenciavizsgákat tanév közben, áprilisban tartanák meg, hasonlóan a 2024–2025-ös tanévhez. A tervezetet közvitára bocsájtották.
Drón zuhant le Romániában pénteken déltájt, a becsapódást követő robbanás tüzet okozott – közölte a román katasztrófavédelem.
A cernavodai atomerőmű csütörtöki teljes leállása ellenére stabil az ország energiarendszere – közölte Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, aki egyúttal a korábbi koalíciós partner Szociáldemokrata Pártra (PSD) mutogat a kialakult helyzet miatt.
„Elkelt” minden idők legnagyobb romániai hatoslottó-nyereménye – tudatta a csütörtök esti húzást követően az Országos Lottótársaság.
szóljon hozzá!