
George Maior
George Maior, Románia washingtoni nagykövete leváltását javasolta szerdán Teodor Meleșcanu külügyminiszter Klaus Johannis államfőnek. Az elnök a nagyszebeni EU-csúcs után dönt az ügyben.
2019. május 08., 19:552019. május 08., 19:55
2019. május 08., 19:552019. május 08., 19:55
A külügyminiszter indoklásként közölte, a minisztérium a szenátus külügyi bizottságának kérésére átvilágította George Maior nagyköveti tevékenységét, ennek nyomán jutottak arra a következtetésre, hogy Maior nem maradhat tovább a helyén. Meleșcanu hozzátette: a döntéshez az is hozzájárult, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tevékenységének átvilágításával foglalkozó bizottság jelentésében megállapította: Maior a saját céljaira használta föl a SRI-t, amikor a hírszerzés élén állt.
A külügyi tárca már akkor közleményben reagált a nyílt levélre, elhatárolódva annak tartalmától, és megállapította: a diplomatáknak tartózkodniuk kell a hasonló megnyilvánulásoktól. A SRI-bizottság jelentése szerint Maior a SRI igazgatójaként 2012 és 2015 között megengedhetetlen akciókba kényszerítette bele a hírszerző szolgálatot, amelyek politikai pártok és magánszemélyek érdekeit egyaránt sértették. Azzal is megvádolták a nagykövetet, hogy hazudott a bizottsági meghallgatáson arról, milyen viszonyban állt az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) vezetőjével, Horia Georgescuval. A külügyminisztérium szerint az is beárnyékolja a román-amerikai stratégiai kapcsolatokat, hogy a román alkotmánybíróság az emberi jogok megsértésének minősítette a SRI és az ügyészségek közötti, Maior mandátuma idején kötött titkos megállapodásokat.
A korábban a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusaként tevékenykedő Maior ellen tavaly szeptemberben indított támadást egykori pártja. A korábban a belföldi titkosszolgálatot irányító diplomatát beidézték a SRI-bizottságba, miután a kormánypárti politikusok élesen bírálták a Donald Trump amerikai elnök jogászcsapatának vezetője, Rudolph Giuliani leveléhez fűzött kommentárját. Ebben bírálta az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) visszaéléseit, illetve a DNA és a SRI között megkötött titkos megállapodásokat a lehallgatásokról. Liviu Dragnea PSD-elnök szerint a Giulianit bíráló Maior még mindig a SRI igazgatójának képzeli magát.
Klaus Johannis államfő szerdán azt mondta: a nagyszebeni EU-csúcsot követően dönt Maior esetleges visszahívása ügyében. Az elnök 2015 áprilisában, három hónappal a SRI éléről történt lemondása után nevezte ki George Maiort washingtoni nagykövetnek. A bukaresti sajtó szerint kinevezésével az akkor újonnan államfővé választott Johannis azt jelezte az ország legfőbb stratégiai szövetségesének, hogy Románia Amerika-barát politikája nem változik. Maiornak a SRI élén 2006 és 2015 között végzett tevékenységét ugyanis az amerikai partnerek korábban több ízben méltatták, egyebek mellett a rakétavédelmi rendszer romániai befogadásáról szóló egyezmény előkészítése idején.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
szóljon hozzá!