Hirdetés

Gabriela Firea szerint Liviu Dragnea kémkedik utána

A PSD tagjai közül egyre többen kezdik megelégelni a „Dragnea uralmat”

A PSD tagjai közül egyre többen kezdik megelégelni a „Dragnea uralmat”

Kémkedéssel vádolta meg Gabriela Firea bukaresti főpolgármester Liviu Dragneát, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét. Az alakulat vezetőjét az utóbbi napokban keményen bíráló és a lemondását is követelő politikus szerint Dragnea emberei folyamatosan figyelemmel követik még a városháza épületében is.

Balogh Levente

2018. szeptember 07., 17:452018. szeptember 07., 17:45

2018. szeptember 07., 17:452018. szeptember 07., 17:45

Mint szerdán este az Antena 3 hírcsatornának elmondta, az utóbbi napokban több látogatója is volt, akiket Dragnea utólag felhívott, és megkérdezte tőlük: miért voltak Fireánál, és mire készülnek.

„Mi nem készülünk semmire. Abszolút normálisan beszélgettünk a helyi közigazgatás ügyeiről, nem politikai összeesküvést szőttünk. Egyesek párttársak voltak, mások pedig olyan személyek, akik kötődnek a párthoz vagy hozzá, de nem párttagok” – mondta Firea, megjegyezve:

Hirdetés

döbbenetesnek tartja, hogy Dragnea ugyanolyan eszközöket alkalmaz, mint azok, akik ellen állítólag harcol, akik törvénytelenül megszerzett információkat használnak fel.

Firea szerint előfordulhat, hogy Carmen Dan belügyminiszteren keresztül jutott a róla szóló információhoz. A főpolgármester már korábban megvádolta a minisztert, hogy a tárca hírszerzése révén jut bizalmas információkhoz egyes politikusokról.

Most ugyanakkor azt mondta: nem tudja, állami vagy magánintézmények figyelik a munkahelyén és az otthonában.

Firea azzal is megvádolta Dragneát, hogy az amnesztiatörvényt, amelyet az Európai Bizottság és az amerikai nagykövetség is bírált, alkueszközként lebegteti egyes büntetőjogi gondokkal szembesülő üzletemberekkel és politikusokkal folytatott egyeztetései során.

Firea kémvádjaira máris reagált az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Népi Mozgalom Párt (PMP). Közölték: parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik annak kiderítésére, igaz-e, hogy Dragnea politikusok lehallgatására adott utasítást a belügyi hírszerzésnek. Közölték, a bizottság felállításának kezdeményezéséhez további ellenzéki támogató aláírások szükségesek.

Eközben a párton belül máris mozgolódás támadt a Firea által Dragnea ellen indított kampány hatására: három parlamenti képviselő is csatlakozott hozzá. Corina Bogdan, Emanuel Botnariu és Cătălin Zamfira Fireához hasonlóan Dragnea lemondását követeli, közös közleményben szögezve le: elfogadhatatlannak tartja, hogy a pártot egyetlen személy irányítsa a saját kénye-kedve szerint. Mindhárom képviselő a Fireához közel álló Ilfov megyei pártszervezet tagja.

Korábban két másik PSD-s képviselő is bírálta Dragneát. Răzvan Rotaru szintén Dragnea lemondását szorgalmazta, Mihaela Huncă pedig közölte: kilép a pártból, amiért az a kormányzás helyett belharcokkal foglalatoskodik. Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter ugyanakkor kijelentette: Dragneát csakis pártkongresszuson lehet leváltani, és bírálta Fireát, amiért az a nyilvánosság elé vitte a panaszait.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés