
Nem tudja a jobb, mit csinál a bal? A PNL és a PSD között feszültté tette a viszonyt a minimálbér emelésének témája
Fotó: Videófelvétel
Feszültséget gerjesztett a bukaresti kormánykoalícióban, hogy Marcel Ciolacu miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a koalíciós partner Nemzeti Liberális Párttal (PNL) való egyeztetés nélkül tett ígéretet a minimálbér növelésére.
2024. május 27., 13:292024. május 27., 13:29
Mint arról beszámoltunk, Ciolacu csütörtökön, a háromoldalú érdekegyeztető tanács ülését követően jelentette be az emelés tényét.
A kormány Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben a szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök közölte, júliustól 3700 lejre emelkedik a bruttó minimálbér; mindez a jelenlegihez képest 400 lejes emelést jelent. Ugyanakkor az év végéig érvényben marad az az intézkedés, amely szerint a minimálbér összegéből 200 lejt adómentesen adhatnak a munkáltatók. Jó úton haladunk az európai minimálbér bevezetése felé” – fogalmazott Ciolacu.
– tette hozzá a miniszterelnök.
Csakhogy a jelek szerint a miniszterelnök mindezt anélkül jelentette be, hogy előzetesen megvitatta volna a liberálisokkal, ami kiverte a biztosítékot a PNL-ben.
Nicolae Ciucă, a PNL elnöke az Euronews-nak arról beszélt: a fontos ügyekben előzetes egyeztetés szükséges a koalíción belül, és közölte, hogy a következő koalíciós ülésen napirendre tűzik az ügyet.
„Azt hiszem, még december 15-én döntöttünk arról a koalícióban, hogy január elsejétől 3300 lejes minimálbérrel megyünk tovább, amit aztán július elsejétől 3700 lejre emelünk. Nem emlékszem arra, hogy a szociális partnerekkel, a szakszervezetekkel vagy a kormánnyal folytatott egyeztetések nyomán más döntés született volna. Vagyis más szavakkal, mi csak tiszteletben tartottuk ezt a döntést” – mondta Ciolacu egy bukaresti kampányrendezvényen.
Legutóbb tavaly októberben emelte a kormány a garantált bérminimumot, amelynek bruttó összege jelenleg 3300 lej (a nettó összeg 2 079 lej). A júliusi emelés nyomán a nettó minimálbér összege 2 307 lejre nő. A legfrissebb adatok szerint Romániában 1,5 millió alkalmazottat foglalkoztatnak minimálbérért.
{K1}
Donald Trump elnök üzenetet küldött Romániának a december elsejei nemzeti ünnep alkalmából – jelentette be az elnöki adminisztráció az Antena 3 hírtelevízió kérésére.
Hevesen bírálta Elena Lasconi, Câmpulung Muscel polgármestere, az érvénytelenített 2024. novemberi elnökválasztás első fordulójának második helyezettje a Bolojan-kormányt, mondván, hogy ez „az elmúlt 35 év legrosszabb kormánya”.
Jelenleg úgy tűnik, hogy a kormány által az első és a második kaidáscsökkentő csomagban elfogadott intézkedések nem érték el céljukat, és gazdasági szempontból a dolgok nem a megfelelő irányba haladnak – jelentette ki Sorin Grindeanu, a PSD elnöke.
A Prahova megyei tanfelügyelőség vasárnap este bejelentette, hogy az ivóvízellátás szüneteltetése miatt december 2–5. között online formában zajlik az oktatás a megye 13 településén.
Újraválasztották George Simiont a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökévé a párt vasárnapi gyulafehérvári kongresszusán.
Több tízezren maradtak vezetékes víz nélkül Prahova és Dâmbovița megyében, miután a heves esőzések miatt rendkívül zavarossá vált a környéket ellátó Paltinu gyűjtőtó vize.
A belügyminisztérium azt ajánlja az állampolgároknak, hogy a december 1-jei hosszú hétvégén lehetőleg ne reptessék a drónjaikat, mert az engedély nélküli drónhasználat veszélyeztetheti az emberek biztonságát.
Vasárnap Gyulafehérváron tartja tisztújító kongresszusát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR). George Simion az egyetlen jelölt a párt elnöki pozíciójára.
Szombaton egy cseppfolyósított gázüzemanyaggal (LPG) megrakott tartálykocsi árokba borult a 26-os országúton, Vaslui megyében.
Az év első tíz hónapjában több mint 380 büntetőeljárást indítottak cigaretta- és dohánycsempészet miatt, a rendőrök több mint 139 millió szál cigarettát és három tonna dohányt foglaltak le az akciók során.
szóljon hozzá!