Hirdetés

Felmond minden „paktumot” a Román Hírszerző Szolgálat

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) felmond minden olyan, más intézményekkel kötött megállapodást, amely már nem felel meg az időközben bekövetkezett jogszabályi változásoknak. Ezt Eduard Hellvig, a szolgálat igazgatója ígérte meg.

Balogh Levente

2017. március 01., 16:352017. március 01., 16:35

2017. március 01., 18:032017. március 01., 18:03

Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat SRI) igazgatója ígéretet tett arra, hogy felmondják az összes olyan, más intézménnyel kötött megállapodást, amely nincs összhangban az azóta elfogadott törvényi módosításokkal – jelentette ki Adrian Ţuţuianu, a SRI tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság elnöke kedden este Hellvig meghallgatása után.

Megjegyezte: az együttműködési megállapodások aláírása törvényes, és szükséges az intézmények közötti hatékony együttműködéshez. A SRI 1992 óta számos ilyen megállapodást aláírt, néhányat közülük a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) is jóváhagyott, többségük ugyanakkor államtitkot képez. Többek között a külügyminisztériummal, a védelmi tárcával, a külügyi hírszerzéssel, a különleges távközlési szolgálattal, a kormányőrséggel, valamint az igazságügyi, a közlekedési, a kereskedelmi és az egészségügyi tárcával is volt ilyen megállapodás.

Ţuţuianu elmondta, létezett egy megállapodás a legfőbb ügyészség és a SRI között, ezt 2009. február 4-én írták alá, és az alkotmánybíróság tavaly hozott határozatáig volt érvényben, amely kimondta, hogy a SRI nem folytathat lehallgatásokat az ügyészségi nyomozások során. Annak kapcsán, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztállyal volt-e ilyen megállapodás, emlékeztetett: a DNA ugyanis ennek a részét képezi. Ţuţuianu leszögezte, a bemutatott tájékoztató és a kérdésekre adott válaszok után nem találtak arra utaló jeleket, hogy törvényszegés történt volna a SRI és a legfőbb ügyészség, illetve más intézményekkel kötött megállapodások nyomán.

Egyébként a parlament két háza megszavazta szerdán a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) működését felügyelő parlamenti bizottság összetételét. A testület elnökévé Mihai Weber szociáldemokrata képviselőt, alelnökévé pedig a liberális Sorin Răzvan Prişcát választották.

CSM: jöhet a részleges közkegyelem

Kedvezően véleményezték a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) tagjai a részleges közkegyelemről szóló, a kormány által kidolgozott törvényjavaslatot, ugyanakkor módosító javaslatokat is megfogalmaztak - közölte kedden este Mariana Ghena, a CSM elnöke. A bírák és ügyészek szakmai tevékenységét felügyelő testület elnöke rámutatott: a CSM észrevételei többek között arra vonatkoznak, hogy egyes előírásokat összhangba kell hozni a büntető törvénykönyvvel.

A testület álláspontja szerint veszélyeztetheti a társadalom biztonságérzetét, ha minden, öt évnél rövidebb szabadságvesztésre ítélt őrizetest közkegyelemben részesítenek. A szerzők szerint újra kell értékelni a büntetéshatárt, hogy ne kerüljenek szabadlábra olyan személyek, akik rendkívül súlyos bűncselekményeket követtek el, mert ez veszélyt jelenthet a közrendre és -biztonságra. Az álláspont megfogalmazói hiányolják azt is, hogy a jogszabályban nincs szó arról, hogy a közkegyelem érvényes-e azokra is, akiket felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. Ennek kapcsán a diszkrimináció veszélyére hívják fel a figyelmet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés