
Ludovic Orban
Fotó: PNL
Felmentette hétfőn a legfelsőbb bíróság Ludovic Orbant, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökét az ellene fölmerült korrupciós vádak alól.
2018. március 05., 17:032018. március 05., 17:03
A politikust 2016 áprilisában gyanúsította meg az Országos Korrupcióelelnes Ügyosztály (DNA) jogosulatlan haszonszerzéssel, a korrupcióellenes ügyészek szerint ugyanis Orban az év márciusában 50 ezer eurót követelt kampányára egy Tiberiu Urdăreanu nevű üzletembertől. Később, a vádemelés nyomán már befolyással üzérkedés miatt állították bíróság elé.
Az ügyészség szerint Orban azt is közölte az üzletemberrel, hogy a pénzt tovább kell adnia egy olyan személynek, aki két bukaresti televízióban vezető funkciót tölt be. „A pénzért cserébe a televízióban Orban választási kampányát népszerűsítették volna” – állították az ügyészek.
A DNA lépése a lehető legrosszabbkor jött Orban számára, mivel akkor közeledett az önkormányzati választások kampánya, márpedig akkor pártjának éppen ő volt a főpolgármester-jelöltje Bukarestben.
Orbant aztán januárban már első fokon is felmentették, a mostani, jogerős ítélet nyomán pedig végleg tisztázódott a vádak alól. A politikust közben az elveszített parlamenti választás utáni tisztújító kongresszuson a PNL elnökévé választották.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!