
Fotó: Pixabay.com
Jogerősen felmentették az egykori román kommunista politikai rendőrség, a Securitate két tartalékos tisztjét, akiket egy volt politikai fogoly, Gheorghe Ursu 1985-ben bekövetkezett halála miatt állított bíróság elé 2016-ban a katonai ügyészség.
2023. július 27., 14:372023. július 27., 14:37
A legfelsőbb bíróság csütörtöki végzése a bukaresti táblabíróság 2019-ben hozott ítéletét emelte jogerőre. A két „szekust” (Securitate-tisztet) eredetileg emberiesség elleni – elévülhetetlen – bűncselekményekkel vádolták,
Az építészmérnökként dolgozó, verseket és prózai műveket is publikáló Gheorghe Ursut 1985-ben tartóztatták le, miután megtalálták rendszerellenes feljegyzéseket tartalmazó naplóját. Ursut főleg azért üldözték, mert a kommunista diktatúrát bíráló kommentárokat juttatott el az Egyesült Államok által működtetett Szabad Európa Rádióhoz.
A katonai ügyészség szerint Marin Pârvulescu tartalékos őrnagy és Vasile Hodiș tartalékos ezredes – akik abban az időszakban a Securitate tisztjei voltak – úgy akarták leplezni Ursu börtönbe zárásának politikai indítékait, hogy külföldi valuta – 17 dollár – illegális birtoklásáért „gyártottak” neki közbűntényes eljárást.
Gheorghe Ursu
– aki a szekusok utasítására – szintén rendszeresen verte őt. Azt a vizsgálatot, amely a vallatást vezető két szekus esetleges bűnösségére próbált fényt deríteni, eredetileg vádemelés nélkül lezárták. A legfőbb ügyész azt követően rendelte el a dosszié újbóli kivizsgálását, hogy az egykori politikai fogoly fia, Andrei Ursu 2014-ben 17 napig tartó éhségsztrájkkal követelte az apját halálra kínzó egykori szekustisztek és politikai vezetők felelősségre vonását.
Az Agerpres hírügynökség szerint az egykori milicistaparancsnok egészségi okokra hivatkozva elkerülte bebörtönzését, helyettese tíz évet ült, Ursu egykori cellatársa pedig kilenc év után, jó magaviseletért szabadult, de most ismét börtönben van, mert egy koppenhágai szállodában megölt egy légi utaskísérőt.
Műholdas riasztásokkal, videókamerákkal és háromdimenziós szkenneléssel erősítették meg a romániai erdők ellenőrzését európai uniós forrásokból.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Tisztázni kell végre a 2024-es elnökválasztás eredményének állítólagos orosz befolyás miatti érvénytelenítésének körülményeit – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az államfői hivatal mindmáig késlekedő jelentése kapcsán.
Európa-párti kormányt ígér Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök, aki ugyanakkor még mindig nem rendelkezik a szükséges parlamenti többséggel ahhoz, hogy kormánya meg is kapja a bizalmat és hivatalba léphessen.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) továbbra is a legnépszerűbb romániai párt – derül ki a CURS közvélemény-kutató friss felméréséből.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök kitart a parlamentben tartandó bizalmi szavazásig, még akkor is, ha jelenleg nem rendelkezik a szükséges 233 szavazattal – jelentette kedden Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A bukaresti ügyészség kedden tíz személy 30 napos előzetes letartóztatását indítványozta a múlt heti bukaresti gazdatüntetésen történt erőszakos cselekmények miatt.
A bukaresti törvényszék egyik bírája elutasította kedden a Călin Georgescu előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészségi indítványt, és 60 napos hatósági felügyeletet rendelt el a volt államfőjelölttel szemben.
Călin Georgescu „küldetése” többek között George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének „leleplezése” volt – legalábbis ez derül ki egy kedden kiszivárogtatott hangfelvétel leiratából.
Az AUR képviselői nem vesznek részt a kijelölt miniszterelnök, Siegfried Mureșan által javasolt kormányról szóló bizalmi szavazáson, mivel a PSD is bejelentette, hogy nem támogatja az új kormányt – jelentette ki Dan Tănasă, az AUR képviselője hétfőn.
szóljon hozzá!