Emlékezetes, a dokumentum a regisztrációs adó azonnali eltörlését, valamint az eddig behajtott összegek visszafizetését követelte. Cristian Rãdulescu, a PD-L képviselõházi frakcióvezetõje szerint a kormányfõnek kötelessége figyelembe venni a kezdeményezés elõírásait, az alkotmánybíróság február 21-én született döntése ugyanis kimondja, hogy az egyszerû indítvány hasonló következményekkel jár a kabinetre, mint a bizalmatlansági, azzal a különbséggel, hogy elõbbi esetben nem bukik a kormány. A PD-L – amely hasonló témában bizalmatlansági indítványt is beterjeszteni készül – egyúttal felkérte a fõügyészséget: vizsgálja ki, fennáll-e összeférhetetlenség aközött, hogy a miniszterelnök a romániai gépkocsigyártók és -tulajdonosok egyesületének tiszteletbeli elnöki tisztségét is betölti, márpedig a szervezet jelentõs haszonra tett szert a regisztrációs illetékbõl. Az adó eltörlése érdekében tegnap a párt EP-képviselõi is aláírásgyûjtési kampányba fogtak a brüsszeli törvényhozás tagjainak körében. Különben a genfi autószalon nyitóünnepségén tartózkodó kormányfõ úgy nyilatkozott: a PD-L kezdeményezéseinek jelentõsége eltörpül az új Dacia-modell bemutatásának hordereje mellett. Ezzel egy idõben a szenátus pénzügyi bizottsága tegnap megszavazta a Konzervatív Pártnak a regisztrációs adó eltörlését, valamint az összeg visszaszolgáltatását célzó törvénytervezetét. Mivel a kezdeményezést korábban a felsõház gazdasági bizottsága is jóváhagyta, hamarosan a szenátus plénuma elé kerül.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).