Arafat: „Nem először fenyegettek meg, de a legutóbbi komolynak tűnik”
Fotó: Gov.ro
Bűnvádi panaszt nyújtott be csütörtökön Raed Arafat belügyi államtitkár a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészséghez (DIICOT) azon személyek ellen, akik halálosan megfenyegették a közösségi oldalakon.
2020. július 16., 17:122020. július 16., 17:12
„Két halálos fenyegetésről van szó, amely a közösségi hálón megjelent, és olyan emberek töltötték fel, akik tényleg képesek rosszat tenni. Emiatt benyújtottam a panaszt, és innen már a hatóságok dolga cselekedni. Az egyik egy közzétett filmecske, a másik pedig az a bejegyzés, amit mindenki ismer” – nyilatkozta Arafat a DIICOT székhelyéről távoztában.
„Voltak még ilyenek, de ezek most tényleg komolynak tűntek, jelentenem kellett, mert ilyesmit nem lehet megengedni. Remélem, hogy minden rendben lesz” – mondta Raed Arafat.
A rendőrség hivatalból eljárást indított, miután Raed Arafatot halálosan megfenyegette a Facebookon egy gyulafehérvári férfi, aki azt állítja, hogy a COVID-19-pandémia nem létezik, és az egész csak konspiráció.
„Raed Arafat úr, én leszek az, aki magát eltemeti egy disznóval együtt egy kősírba! Felszólítalak, hogy hagyd el ezt a területet még a találkozásunk előtt!” – írta a férfi a Facebookon.
Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy a hét végére elkészül a helyi közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezet első változata.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) azt a két törvénytervezetét, amelyek mentesítik az egészségbiztosítási járulékkötelezettség (CASS) alól a gyermekgondozási díjban részesülő anyákat.
Florin Manole munkaügyi miniszter szerint a fogyatékkal élőnek nyilvánított bukaresti személyek 26 százalékának szabálytalanul állapították meg a fogyatékosságát. A tárcavezető egy ellenőrzés eredményét ismertette az újságírókkal a parlamentben.
Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.
A hét középétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet és csapadékos időjárás várható Romániában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 8–21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
szóljon hozzá!