
Fotó: Boda L. Gergely
A Szatmár megyei törvényszék alapfokon két-két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Borbély László volt környezetvédelmi miniszter megvesztegetésével vádolt vállalkozókat, illetve egy év felfüggesztett börtönbüntetésre Szepessy Szabolcsot, a feltételezett vesztegetésben közvetítői szerepet betöltő miniszteri tanácsadót – közölte hétfőn a bírósági ügyeket összesítő román portál.
2016. március 07., 22:092016. március 07., 22:09
2016. március 08., 11:522016. március 08., 11:52
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) befolyással való üzérkedéssel és vagyonnyilatkozata meghamisításával gyanúsította Borbély Lászlót is, de az RMDSZ politikusa ellen nem indulhatott bűnvádi eljárás, mert a parlament két alkalommal is elutasította, hogy hozzájáruljon ehhez – emlékeztet az MTI.
A törvényszék a vállalkozók egyikétől 80 ezer lejes, a másiktól pedig 112 ezer lejes vagyonelkobzást rendelt el, és mindhárom vádlott számára fejenként 10 ezer lej perköltség megtérítését is megszabta. Az ítélet ellen a kikézbesítés utáni tíz napban lehet fellebbezni.
A vádhatóság korábbi közleménye szerint Borbély Lászlót azzal gyanúsították, hogy 2011-ben miniszteri tanácsosának közvetítésével csaknem 200 ezer lej értékben fogadott el – lakásfelújításban nyújtott – ajándékot két üzletembertől. A két megvesztegető – a vádirat szerint – előnyös állami szerződéseket kapott a minisztérium alárendeltségében működő vízügyi hatóságtól.
A képviselőház – amelynek Borbély László is tagja – 2012 szeptemberében, majd 2015 márciusában is elutasította a DNA bűnvádi eljárásra vonatkozó kérését. A tavalyi titkos szavazáson a képviselők 154-125-ös szavazataránnyal döntöttek úgy, hogy nem engedélyezik bűnvádi eljárás indítását.
Borbély László a gyanúsítást mindvégig alaptalannak minősítette, de 2012 áprilisában lemondott miniszteri tisztségéről, hogy a gyanú ne árnyékolja be a kormány tevékenységét. „Ha csak egyszer is beidéztek volna tanúként a DNA-ra, megspórolhatták volna azt, hogy 2010 augusztusától kezdődően 15 személyt két éven keresztül folyamatosan lehallgassanak, és 65-70 tanút beidézzenek. Mindez nagyon sokba kerül az adófizetőknek ahhoz képest, hogy semmilyen bizonyítékot nem gyűjtöttek annak alátámasztására, amivel gyanúsítanak” – mondta a képviselőház jogi bizottságának meghallgatása után Borbély László.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!