Hirdetés

Felavatták a kommunizmus áldozatainak bukaresti emlékművét

Felavatták Bukarestben Mihai Buculei szobrászművész Szárnyak elnevezésű nagyszabású köztéri alkotását hétfőn, amely a kommunizmus áldozatai és elsősorban azok előtt tiszteleg, akik életüket áldozva nyíltan szembe mertek szállni a kommunista rendszerrel.

Hírösszefoglaló

2016. május 31., 14:312016. május 31., 14:31

A 130 tonnás, 28 méter magas, acélból készült, három ég felé törő, stilizált szárnyat ábrázoló emlékmű több mint tíz évig épült 2,3 millió eurós költségvetésből. Az alkotás a Szabad sajtó terén kapott helyet, ahol a kommunista években Lenin szobra állt – számolt be az MTI.

A kommunizmus áldozatainak emlékművét a politikai foglyok nemzetközi szövetsége képviselőinek jelenlétében, katonai tiszteletadással szentelték fel, Klaus Johannis államfő pedig ünnepi beszédében háláját és elismerését fejte ki a kommunizmussal szembeszálló ellenállók áldozatvállalása előtt.

Az elnök aggodalmának adott hangot amiatt, hogy Romániában mindmáig nem vizsgálták ki az 1989-es forradalom idején elkövetett bűnöket és úgy vélte: a felelősségre vonás nem maradhat el. Johannis szerint olyan törvényre lenne szükség Romániában, amely megtiltaná a kommunizmus bűneinek tagadását. Az emlékmű felállításáról 2003-ban döntött a román kormány, de a kiválasztott helyszínt nem mindenki tartja jó ötletnek.

Călin Dan, a kortárs művészetek múzeumának igazgatója a piacvezető televízió híradójának korábban azt mondta, jobb lett volna üresen hagyni a Lenin-szobor talapzatát, mert az 1990-ben Szabad sajtó háznak átnevezett, a múlt század ötvenes éveiben épült egykori Scânteia-ház szerinte önmagában is egy önkényuralmi rendszer jelképe, és bármilyen eléje helyezett műalkotás „bűnrészessé válik”, akkor is, ha ennek éppen ellenkezője volt a cél – írja az MTI.

Bukarest utóbbi évtizedekben felállított köztéri alkotások rendre vegyes fogadtatásban részesültek. Nem aratott osztatlan elismerést sem az Egyetem téri Törött hegedű, sem a Nemzeti Színház előtt felállított Pojácák szekere, sem a Forradalom téren emelt, a bukarestiek által átdöfött burgonyaként emlegetett Újjászületés emlékmű, sem a Traianus római császárt meztelenül, ölében farkassal megjelenítő szobor, amely a Történeti Múzeum lépcsőin fogadja a látogatókat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés