2010. július 18., 16:282010. július 18., 16:28
Emil Boc pénteken bejelentette, hogy a helyi hatóságok az áradások okozta károkról szóló összesített adatok 90 százalékát továbbították a kormánynak. Az újságírók kérdésére, miszerint kérni fogják-e a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) az államháztartási hiánycél módosításának engedélyezését az áradások okozta kár miatt, a miniszterelnök azt válaszolta, hogy a kormány elvégzi a „számításokat” és meghozza majd a döntést.
Para Lóránt, a környezetvédelmi minisztérium államtitkára pénteken Sepsiszentgyörgyön arról számolt be, hogy a szaktárca legkésőbb két héten belül véglegesíti az árvízvédelmi stratégiát. A főtitkárhelyettes szerint a minisztérium módosította a Környezetvédelmi Alap működését és megteremtette a lehetőségét annak, hogy sürgős esetekben „jelentős összeget” utalhassanak ki árvízvédelmi munkálatokra.
„A minisztérium prioritásként kezeli az Országos Vízügyi Hatóság befektetéseit, idén a legnagyobb összeget kapják az intézmény létrejötte óta. A költségvetésbe több mint 900 millió lejt különítettünk el ilyen munkálatokra, ez a pénz világbanki hitelből származik. Így felszabadítottunk a költségvetésben pénzt, amelyet ilyen sürgős, árvízvédelmi esetekben kormányrendelettel utalhatunk ki” – közölte Para Lóránt. A főtitkárhelyettes szerint a minisztérium keretében létrehoznak egy árvízvédelmi és vízmenedzselési hatóságot, így egyszerűbbé válik a procedúra, és gyorsabban beavatkozhatnak katasztrófa esetén.
Dávid Csaba, az Országos Vízügyi Hatóság igazgatója, aki a főtitkárhelyettessel közösen látogatta meg az árvíz sújtotta háromszéki településeket, arra hívta fel a figyelmet, hogy változtatni kell a hidrotechnikai szemléleten. Rámutatott: az utóbbi években változtak a meteorológiai jelenségek, egyre gyakoribbá vált, hogy rövid idő alatt nagy mennyiségű eső zúdul le kis területre. A gátakat már nem tudják tovább emelni, így az egyetlen racionális megoldás, ha gyűjtőgátakat építenek, mutatott rá a szakember.
Mint mondta, Kovászna megyében három védelmi rendszer megépítését támogatja a kormány: Kézdivásárhely közelében a Kászon-, Erdővidéken a Barót-, Sepsiszentgyörgyön pedig a Debren-patak rendezését. Dávid Csaba elmondta, kilencpontos prioritáslistát állítottak össze, ebből három Kovászna megyei munkálat, amelyekre várhatóan sürgősségi kormányrendelettel utalnak ki pénzt. A Kászon- és Barót-patak medrének rendezése becslések szerint 15–20 millió lejbe kerül majd, a Sepsiszentgyörgyöt átszelő Debren-patak kitakarítására, gátrendszerének kiépítésére ezután készítik el a terveket, és megfelelő helyet keresnek a gyűjtőgátnak.
Kovászna megyében közel 15 millió lejes kárt okoztak a júniusi árvizek, míg a júliusi kárt még nem összesítették. György Ervin prefektus szerint a kárfelmérők naponta dolgoznak, de a gyakori zivatarok akadályozzák a munkát. Tegnap délután Bölönre zúdult hatalmas vízmennyiség, a felhőszakadás következtében megáradt a helyi patak, amely 250 házat és a községbeli hidat is elöntötte. Az ár egy 51 éves nőt is elsodort, őt sokkos állapotban szállították kórházba.
A községben júniusban is jelentős áradások voltak. Több tíz gazdaság, pince, termőföld került víz alá csütörtökön este a Hargita megyei Lövétén is, miután egy felhőszakadás következtében kilépett medréből a Kis-Homoród-patak. A katasztrófamegelőző felügyelőség becslése szerint 21 gazdaságot árasztott el a víz, a Kövesi-patak hídja tönkrement és megrongálódott a 132-es út százméteres szakasza is.
| Közel 800 házat hamisan nyilvánítottak károsodottnak a Maros megyei Nyárádkarácsonban – állapította meg a megyei ellenőrző bizottság. Mircea Munteanu, a prefektus kabinetfőnöke elmondta: a helyi hatóságok elküldték a prefektúrára az árvízkárokról szóló kimutatásokat, és ahol úgy ítélték meg, hogy túlzások történhettek, bizottságot alakítottak, amely a helyszínen vizsgálódott. A testületet elsőként Nyárádkarácsonban érte meglepetés, ahol 760 házat tüntettek fel károsodottnak. „Közülük nagyon sok esetben csak a tetőn szivárgott be a víz” – mondta Munteanu, aki nem zárja ki a szankció lehetőségét. Elmondta, az önkormányzatok sok esetben hiányos adatokat küldenek be, a dokumentumok „károsodásokat” említenek „számos háztartás, út, híd” esetében, azonban nem részletezik ezeket. |
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).