
Fotó: Veres Nándor
Hivatalosan is átvette a védelmi minisztérium az egészségügyi tárcától a bukaresti Cantacuzino Intézetet, amelyben a két miniszter bejelentése szerint két év múlva megkezdődhet az influenza elleni oltóanyag gyártása – írja a Mediafax hírügynökség.
2017. december 26., 15:522017. december 26., 15:52
Mihai Fifor, a védelmi tárca vezetője elmondta: „jó néhány hónap tárgyalás után” aláírták a megállapodást. „Az átvétel régóta téma kormányzati szinten. Ez egy rendkívül fontos lépés az egészségügyi biztonság szempontjából, a védelmi tárca pedig már kidolgozta az intézet újraszervezését célzó szigorú tervet” – magyarázta Fifor, akinek elmondása szerint már közvetlenül a téli ünnepek után nekilátnak a munkának, „beindítjuk a motorokat”.
Florian Bodog egészségügyi miniszter eközben arról számolt be:
A tárcavezető kifejtette: Vytenis Andriukaitis egészségügyért felelős uniós biztos kérésükre ígéretet tett arra, támogatni fogja a bukaresti intézetet, hogy az az európai oltóanyaggyártás jelentős szereplőjévé váljon. „Tanácsadóink szerint legalább két évbe telik, amíg az első vakcinát le tudjuk gyártani, de addig is előállítunk majd különböző oltóanyag-összetevőket” – magyarázta Bodog.
Azzal kapcsolatban, hogy mi a tervük a Cantacuzino Intézet jelenlegi személyzetével, Mihai Fifor azt nyilatkozta: az alkalmazottakat is biztosították már arról, hogy senkit nem fognak elbocsátani. Elfogadták az új szervezeti felépítést, amely alapján a civil munkatársak is az intézménynél maradnak.
– fogalmazott a védelmi miniszter, aki ugyanakkor egyelőre nem kívánt konkrétumokat mondani az intézet költségvetésével kapcsolatban.
Hozzátette: az is felmerült, hogy új székhelyet keresnek Bukarestben az intézetnek. A kormány szeptemberben fogadta el a határozatot, amely alapján a Cantacuzino Intézet a védelmi minisztériumhoz került. Az intézmény 2013 óta nem gyártott oltóanyagot.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
szóljon hozzá!