Emil Boc ajtót mutatott az RMDSZ-nek

A D. A. Szövetség Frunda György romániai delegációvezető leváltását követeli a szenátor strasbourgi akciója miatt

2006. február 07., 00:002006. február 07., 00:00

„Emil Boc nemcsak Gheorghe Funar volt kolozsvári polgármester székét, hanem RMDSZ- és magyarellenes retorikáját is örökölte” – reagált tegnap a Mediafax hírügynökségnek Markó Béla RMDSZ-elnök a Demokrata Párt vezetőjének ultimátumára, miszerint ha az RMDSZ nem teszi tanújelét a román állam iránti lojalitásának, akkor távozzon a kormánykoalícióból. Boc ugyanis elfogadhatatlannak nevezte a Frunda Györgynek tulajdonított kijelentést, miszerint ő az Európa Tanács parlamenti közgyűlésében nem Romániát képviseli. Emiatt Boc úgy véli, Frundát le kell váltani a közgyűlés romániai delegációjának elnöki tisztségéről, és az RMDSZ-nek más képviselőt kellene javasolnia a posztra. A demokrata pártelnök ugyanakkor leszögezte, egy kormánypárt képviselője nem tehet alkotmányellenes javaslatokat. Súlyosbító körülménynek nevezte, hogy hallgatólagosan Markó Béla szövetségi elnök is igazat adott Frundának.
Amint arról lapunkban tegnap beszámoltunk, a Ziuában megjelent cikk alapján vasárnap Cozmin Guºã, a Nemzeti Kezdeményezés Pártjának elnöke úgy nyilatkozott, jogi vitát kezdeményez Frunda György RMDSZ-es szenátor esetleges visszahívása érdekében. Több politikustársával egyetemben ugyanis Guºã úgy véli, a Maros megyei honatya támadást intézett Románia ellen, amikor az Európa Tanács parlamenti közgyűlésén az ő javaslatára fogadták el az 1735-ös ajánlást, amely sokak szerint Románia nemzetállamiságának eltörléséhez, és a magyarlakta vidékek területi autonómiájához vezet. A Ziua Mérgezett ajánlás, Frunda cselszövése, Románia elleni magyar támadás, A román államot ért sértés címen riadóztatta a román politikai elitet. A lap újságírója a hétvégén arról cikkezett, hogy az RMDSZ-nek sikerült kikényszerítenie az Európa Tanácsban a kisebbségi törvénytervezet támogatását is.
Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfő, a liberális párt elnöke az ügyben tegnap leszögezte, Romániától akár tanulhatnának is más államok a kisebbségi jogok érvényesítését illetően. Szerinte egyébként Frunda kijelentései csak akkor helytállóak, ha más államokra, és nem Romániára vonatkoznak.
Ezzel szemben Markó Béla azt állítja, Frundát meg kell dicsérni tettéért, és úgy véli, hogy a Maros megyei szenátor Románia legaktívabb Európa tanácsi képviselője. Ráadásul, hangsúlyozta Markó, az ET parlamenti közgyűlésének ülésén – amelyen elfogadták az 1735-ös ajánlást – más romániai politikai pártok képviselői is részt vettek. A kormányfőhelyettes hozzátette: az RMDSZ-nek a kormányban betöltött helyét és szerepét nem a PD-nek kell meghatároznia. Szerinte ugyanis éppen az általa vezetett alakulat biztosítja a koalíció stabilitását. Az RMDSZ-elnök szerint a Frunda ajánlása kapcsán kirobbant botránnyal csupán el akarják terelni a figyelmet a burjánzó korrupciós ügyekről. „Ha Boc mondani akar valamit, közölje személyesen, vagy hívjon fel telefonon, és ne a sajtón keresztül üzenjen” – szögezte le Markó. Hozzáfűzte: az ilyen jellegű diskurzusok nemcsak a belpolitikát befolyásolják, hanem Románia nemzetközi megítélésének is ártanak. „Boc megijedt, hogy mások támadják az RMDSZ-t, és sietett, nehogy lemaradjon” – sommázott Markó, aki szerint az RMDSZ a D. A. Szövetség felszólítása ellenére sem hajlandó Frunda leváltására, ugyanakkor a koalícióból sem kíván távozni. Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője úgy véli, Emil Boc időnként „oda nem illő kijelentéseket tesz”, ezeket azonban szerinte árnyaltabban kell értelmezni. Frunda viszszahívása kapcsán a háromszéki honatya leszögezte: nem kedvezne Románia megítélésének, és hatalmas botrányt kavarna, ha megvonnák az RMDSZ-es szenátortól az ET parlamenti közgyűlése romániai küldöttségének elnöki tisztségét.


Geoanã szerint magyar politikus nem vezetheti az ET-delegációt
Miközben a koalíciós partnerek nyilatkozataikkal bombázzák az RMDSZ-t, az ellenzéki pártok tegnap a szenátus plénuma előtt kérték Frunda György visszahívását az ET parlamenti közgyűléséből. Mircea Geoanã szociáldemokrata pártelnök tegnapi felszólalásában leszögezte: a kormánykoalíció egyik nagy tévedése volt, hogy olyan személyt nevezett ki a romániai küldöttség élére, aki arról ismert, hogy „szempontjai eltérnek a román állam prioritásaitól”. Hozzátette: erre a tisztségre mindenképp „román pártnak” kell küldöttet delegálnia, aki a 21. század nemzeti modelljét képviselné. Adrian Pãunescu szociáldemokrata szenátor szerint nem maradhat büntetlen Frunda tette, mivel „nem egy szektát képvisel a közgyűlésben, hanem a román parlament nevezte ki tisztségébe”. Hasonlóképpen vélekednek a nagy-romániások is. Viorica Moisuc PRM-s szenátor leszögezte, Frunda „már nem élhet azzal a bizalommal, amelyet a parlamenttől kapott, amikor kinevezték tisztségébe”.


Román tiltakozás a csángókról szóló film bemutatása ellen
F. B. Nicolae Vlad Popa, Adrian Cioroianu és Tiberiu Bãrbuleþiu európai parlamenti megfigyelők az Európai Néppárt elnökéhez írott levélben tiltakoznak a csángókról készült dokumentumfilm bemutatása ellen. Amint arról beszámoltunk, Shöpflin György fideszes európai parlamenti képviselő kezdeményezésére az Európai Parlament előtt ma mutatják be a Vitézy Zsófia rendezte filmet, amely a csángók életét mutatja be. A három képviselő szerint a film bemutatása nem más, mint hatásvadászat. Tiberiu Bãrbuleþiu, a Nemzeti Liberális Párt szenátora elmondta, noha nem látta még az alkotást, zavaró, hogy a filmről készített ismertetésből az derül ki, menynyire elnyomják Romániában a csángókat anyanyelvük és kulturális identitásuk megőrzésére irányuló törekvéseikben. A liberális politikus ugyanakkor kijelentette: valakik igazságtalanul törekednek a kedélyek felborzolására, ezzel pedig Romániának tesznek rosszat. A tiltakozás aláírói szerint a romániai európai parlamenti megfigyelőknek közös erővel kellene fellépniük az ilyen „ártalmas és hatásvadász” megnyilvánulások ellen.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus

Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus
2025. szeptember 09., kedd

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR
2025. szeptember 09., kedd

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
2025. szeptember 09., kedd

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni
2025. szeptember 08., hétfő

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben

A hét középétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet és csapadékos időjárás várható Romániában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 8–21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben
2025. szeptember 08., hétfő

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen

Hazaárulás miatt nyomoz a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) egyik volt vezető beosztású tisztje ellen.

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen
2025. szeptember 08., hétfő

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél

Románia költségvetési helyzetéről és a gazdaságot stabilizáló intézkedésekről tárgyalt hétfőn Ilie Bolojan miniszterelnök egy nemzetközi befektetői küldöttséggel.

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél
2025. szeptember 08., hétfő

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően

Daniel David oktatási miniszter lemondását és az oktatást érintő kormányintézkedések visszavonását kérték a Nicușor Dan államfővel folytatott hétfői megbeszélésükön a tanügyi szakszervezeti szövetségek vezetői.

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően
2025. szeptember 08., hétfő

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként

A Katonai Hírszerzési Főigazgatóság (DGIA) azon tagjait, akik tudtak olyan műveletekről, amelyekben román katonák zsoldosként szerepeltek Kongóban, vagy részt vettek bennük, elbocsátják – jelentette be Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként
2025. szeptember 08., hétfő

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem az egyhangúság, hanem a párbeszéd híve, és egy jobboldali koalíció tagjaként ragaszkodik az elveihez – jelentette ki hétfőn Sorin Grindeanu ügyvivő pártelnök.

Grindeanu a koalícióról: ragaszkodunk a pártunkat meghatározó elvekhez