
Képünk illusztráció
Fotó: Erdély Bálint Előd
Több mint száz idős személyt mentettek ki kedden a rendőrök és a Szervezettbűnözés- és Terrorelleni Ügyosztály (DIICOT) ügyészei három voluntari-i öregotthonból, miután kiderült, hogy bántalmazásnak, éheztetésnek voltak kitéve, és ingyenmunkára kényszerítették őket.
2023. július 04., 14:542023. július 04., 14:54
A rendőrség közölte, hogy az embertelen körülmények között tartott idősek közül 56-ot már kórházba szállítottak a rohammentők, miután a hatóságok házkutatást tartottak három bentlakásos idősotthonban – számolt be az Agerpres hírügynökség.
A rendőrség kéri az idősek hozzátartozóit, hogy vegyék fel a kapcsolatot a hatóságokkal a 0743.164.790-es telefonszámon, ahol az idősek egészségi állapotáról, illetve arról a kórházról kaphatnak tájékoztatást, ahova beutalták őket.
A nyomozók szerint 2020 novemberében alakult meg Ilfov megyében az a két bűnszervezet, amely
Mindemellett az előírt orvosi és higiéniai ellátást sem kapták meg a bűnszervezetek áldozatai.
A környéken élő lakók arról számoltak be a sajtónak, hogy az idősotthon lakói „körülbelül két éve” vannak ilyen helyzetben, „meztelenül jöttek a kerítéshez”, és pénzt vagy ételt koldultak.
Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.
Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.
A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.
Csekély az esély egy új kormány megalakításáról szóló megállapodásra – jelentette ki Robert Sighiartău, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, aki szerint Nicușor Dan elnöknek kell előállnia egy kompromisszumos megoldással.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig Románia területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
A kormányalakítás kapcsán a pártok között kialakult patthelyzetért az a Szociáldemokrata Párt (PSD) a felelős, amely megtagadja a jövőbeli kormány programjáról szóló megállapodások aláírását – jelentette ki az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
1 hozzászólás