Hirdetés

Embertelen bánásmódról számoltak be a leleplezett pribékek áldozatai

Hátborzongató, embertelen körülményekről számoltak be mindazok az egykori politikai foglyok, akik azokban a Galac környéki börtönökben raboskodtak a kommunizmus idején, amelyeket a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) által legutóbb, csütörtökön leleplezett két vezető, Marian Petrescu parancsnok, valamint helyettese, Gheorghe Boștină irányított.

Balogh Levente

2016. július 03., 18:282016. július 03., 18:28

2016. július 03., 20:102016. július 03., 20:10

A vallomásokat az IICCMER mellékelte bizonyítékként azokhoz a feljelentésekhez, amelyeket emberiesség elleni bűncselekmények miatt tett a két volt lágerparancsnok ellen. Előbbi az IICCMER kutatásai szerint 104, utóbbi legalább 100 politikai fogoly haláláért felelős. Petrescu nyugalmazott ezredes, Boștină ugyanakkor nyugalmazott tábornokként havi 7500 lejes nyugdíjat kap, és Bukarest belvárosában él.

Az egykori politikai foglyok egybehangzó állítása szerint a környékbeli gátépítéseknél a kitermelendő földmennyiség napi három köbméter volt minden egyes fogvatartott számára, és amennyiben nem teljesítették a normát, este, a tábor bejáratánál megverték őket. Az élelmezés rendkívül szegényes volt, reggelire egy darab kenyeret kaptak egy fél gyufásdoboznyi marmaládéval, de a főétkezések során is csupán alacsony tápértékű levest kaptak, amelyből rendszerint kispórolták a húst. Ezért egyrészt kórosan lefogytak és legyengültek, másrészt megbetegedtek.

A foglyokat különböző ürügyekkel rendszeresen verték, az idősebbek rendszerint nem bírták sokáig az éhezést, a megfeszített munkát és a bántalmazást, és meghaltak. Mint ismeretes, az IICCMER három éve tett büntetőjogi feljelentést több – a sajtó által „kommunista pribéknek\" nevezett –, még életben lévő volt börtönőr és munkatábor-parancsnok ellen. Közülük hírhedt Râmnicu Sărat-i börtön egykori parancsnokát, Alexandru Vişinescut idén februárban jogerősen húsz év börtönbüntetésre ítélték; Vişinescu meg is kezdte büntetése letöltését. Egy másik volt parancsnokot, a peripravai munkatábor volt vezetőjét, Ion Ficiort márciusban alapfokon húsz év szabadságvesztésre ítélte a bukaresti táblabíróság. Őt 103 politikai fogoly haláláért találta felelősnek a kommunizmus bűneit vizsgáló intézet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés