
Beleszóltak. Az APADOR-CH szerint az alkotmánybíróság korlátozta a szabad választás jogát
Fotó: Az alkotmánybíróság honlapja
Boldog emberi jogok napját! Már azokét, amelyek még megmaradtak – ezzel a szarkasztikus jókívánsággal üzent a választásokba többször is beavatkozó, és az elnökválasztás első fordulójának eredményét végül megsemmisítő alkotmánybíróságnak az Emberi Jogok Romániai Védelméért – Helsinki Bizottság (APADOR-CH) nevű civil szervezet.
2024. december 10., 12:272024. december 10., 12:27
2024. december 10., 12:332024. december 10., 12:33
„December 10-én ünnepeljük az emberi jogokat, amelyek közé a választójog is tartozik, nevezetesen a választáshoz való jog (az alkotmány 36. cikkelye) és a vlaszthatóság joga (az alkotmány 37. cikkelye)” – áll a szervezet közleményében, amely éles kritikát fogalmaz meg az alkotmánybíróság utóbbi időben tanúsított „irracionális viselkedésével” szemben.

Felelőtlenül döntött a bukaresti alkotmánybíróság, amikor pénteki határozatával megsemmisítette az elnökválasztás első fordulójának eredményét – vélekedett a Krónika megkeresésére Pászkán Zsolt, a Magyar Külügyi Intézet elemzője.
Az APADOR-CH az egyik legrégebbi romániai civil szervezet, amely a polgárok jogainak tiszteletben tartása mellett köteleződött el, és következetesen Európa-párti álláspontot képvisel.

Az elnökválasztási folyamat a teljes időtartama alatt sérült – közölte az alkotmánybíróság az elnökválasztás november 24-i első fordulójának érvénytelenítéséről szóló határozatának péntek este közzétett indoklásában.
A szervezet emlékeztet, hogy már az év eleje óta figyelmeztetett arra, hogy a helyhatósági választások és az európai parlamenti választások összevonásáról szóló döntés „sérti magát a szabad választásokhoz való jogot”, és azzal vádolja az alkotmábyíróságot, hogy nem reagált „a polgári jogok sürgősségi rendeletekkel történő korlátozására”.
Az APADOR-CH azért is bírálja az alkotmánybíróságot, amiért „újra színre lépett” az elnökválasztás első fordulójának szavazatainak újraszámlálására, hitelesítésére, majd törlésére vonatkozó egymást követő döntésekkel.

Az alkotmánybíróság pénteken érvénytelenítette az elnökválasztás első fordulóját, és úgy döntött: elölről kell kezdeni a teljes választási folyamatot.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
Egyre súlyosabb egészségügyi következményekkel jár a klímaváltozás az európai városokban: a hőséggel összefüggő halálozások száma az elmúlt évtizedekben jelentősen emelkedett.
Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök – közölte pénteken Brüsszelben Nicușor Dan.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikai bizottsága pénteken egyhangúlag úgy döntött, hogy a párt képviselői és szenátorai a Luca Niculescu vezette kormány beiktatása ellen szavaznak majd.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
A román hatóságok pénteken újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.
Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
szóljon hozzá!