Hirdetés

Elvetette a szenátus a 13-as sürgősségi rendeletet

Parázs vita után megszavazta hétfőn a szenátus a büntető törvénykönyv módosításáról szóló, vitatott 13/2017-es sürgősségi kormányrendelet elutasításáról szóló törvénytervezetet.

Balogh Levente

2017. február 20., 19:042017. február 20., 19:04

2017. február 20., 22:582017. február 20., 22:58

A honatyák 110-1 arányban, 9 tartózkodás mellett utasították el a rendeletet. Călin Popescu Tăriceanu, a szenátus elnöke nem volt hajlandó az ülést levezetni, mivel nem értett egyet azzal, hogy a már hatálytalanított rendeletet el is vesse a parlament. Úgy vélte, valójában harc zajlik a legitim, megszavazott intézmények – a parlament és a kormány – és „okkult\", illegitim erők között a hatalomért. A Népi Mozgalom Párt (PMP) képviselői tartózkodtak.

Mint ismeretes, a január 31-én este, előzetes bejelentés nélkül elfogadott rendeletet, amely csökkentette volna a hivatali visszaélés büntetését, és legalább 200 000 lej összegű károkozáshoz kötötte volna annak bűncselekményként való besorolását, az óriási bel- és külföldi felháborodás, a több százezres utcai tüntetések nyomán a 14-es számú sürgősségi rendelettel hatályon kívül helyezte a kormány. Az ellenzék azonban attól tart, hogy amennyiben a 14-es rendelet ellen hivatali visszaélés miatt elítélt személyek által benyújtott kereseteknek helyt adnak az illetékes bíróságok, a 13-as mégis hatályba léphet, ezért követelték, hogy a parlament tűzze napirendre annak hivatalos elutasítását.

Ezt tette meg hétfőn a szenátus, ugyanakkor a végső szót majd a képviselőház mondja ki.
Eközben szintén tegnap a képviselőház jogi bizottsága jóváhagyta a 14-es rendelet jóváhagyásáról szóló törvénytervezetet. Ezt a szenátus plénuma már megszavazta.

Kihallgatta a DNA a belügyminisztert

Szintén hétfőn Carmen Dan belügyminisztert is kihallgatta az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a büntető törvénykönyv módosításáról szóló, vitatott 13/2017-es sürgősségi rendelet ügyében. A miniszternek arról kellett magyarázatot adnia, milyen körülmények között fogadta el a kormány a hivatali visszaélés büntetését enyhítő jogszabályt. A DNA múlt héten Graţiela Gavrilescu parlamenti kapcsolatokért felelős tárca nélküli minisztert, korábban pedig két volt igazságügyi államtitkárt is kihallgatott az ügyben, miután egy civil szervezet bűnpártolás gyanúja miatt tett feljelentést a rendelet elfogadása kapcsán.

Egyébként vasárnap este is folytatódtak a 13-as rendelet miatti tüntetések, amelyeken a tüntetők immár a kormány távozását is követeli. A demonstrációk azonban a korábbinál jóval kevesebb embert mozgattak meg: Bukarestben csupán mintegy kétezren tüntettek a kormánypalota előtt, Kolozsvárott pedig mintegy 3500-an követelték a kabinet távozását. Néhány százan Temesváron, Nagyszebenben, Nagyváradon és Jászvásáron is tüntettek a kormány ellen. Bukarestben egyébként mintegy százan vettek részt egy kormány melletti tüntetésen.

Dragnea: multik pénzelhetik a tüntetőket

Eközben a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea továbbra is azt sugallja, hogy a tüntetők mögött küldő erők állnak. Vasárnap este a România Tv-nek nyilatkozva arról beszélt: továbbra is arra vár, hogy Adrian Ţuţuianu, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) működését felügyelő parlamenti bizottság elnöke adatokkal szolgáljon arról, van-e közük multinacionális vállalatoknak a kormányellenes tüntetésekhez.

Dragnea arra utalva, hogy Steven van Groningen, a Raiffeisen Bank romániai leányintézményének igazgatója is részt vett az egyik tüntetésen, megjegyezte: különösnek tartja, hogy egy külföldi tőkével működő bank vezetője a kormány ellen tüntet. „Mindenféle híresztelést hallottam a televíziókban arról, hogy multinacionális, de akár hazai cégek is fizették, bátorították, sőt biztatták alkalmazottaikat, hogy vegyenek részt megmozdulásokon” – mondta Dragnea. A politikus egyébként arról is beszélt, hogy várhatóan szerdán születik döntés arról, kik vegyék át a kormányból távozott miniszterek helyét.

Kormánypárti bírálatok a DNA-val szemben

Bírálták az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) tevékenységét a kormánykoalíciót alkotó pártok vezetői a községek egyesületének hétfői bukaresti közgyűlésén. Liviu Dragnea, a PSD elnöke szerint a romániai közigazgatásnak ki kell lépnie a bénultságból, a hivatalnokok ugyanis félnek bármit is aláírni, a polgármesterek nem tudják, hogy amit ma tesznek, egy vagy tíz év múlva hogyan értelmei majd az ügyészség, az üzletemberek pedig félnek szóba állni a polgármesterekkel, illetve bármelyik hivatalnokkal.

Călin Popescu Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) társelnöke egyenesen boszorkányüldözésről beszélt annak kapcsán, hogy számos polgármester ellen indult eljárás, amely végén ártatlannak nyilvánították őket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés