
Elítéli az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolatának engedélyezésére vonatkozó törvénykezdeményezést és ennek visszavonását kéri a romániai katolikus egyház, amely a családi egység és az emberi méltóság elleni támadásnak tartja a kezdeményezést.
2017. március 07., 00:222017. március 07., 00:22
2017. március 07., 12:102017. március 07., 12:10
A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia hétfőn közzétett, az Agerpres hírügynökség által idézett nyílt levelében azt kéri a parlamenttől, hogy vonják vissza a törvénykezdeményezést, mivel az alkotmány szerint az állam kötelessége és joga megvédeni a házasság intézményét és a család fogalmát. Az egyház képviselői szerint a kezdeményezés a gyermekek jogait is sérti, Románia fizikai, kulturális és szellemi jövője pedig a klasszikus értelemben vett családtól függ.
A Lucian Mureșan bíboros, a püspöki konferencia elnöke által aláírt levél szerint „a nemzet Nyugat iránti elkötelezettségei nem feltételezik a pusztító ideológiák másolását\", sőt ellenkezőleg, a románoknak keresztény népként „Európa és a civilizáció keresztényi és morális gyökerei megerősítésén kell dolgozniuk\".
A katolikus püspöki konferencia tagjainak álláspontja szerint a „bejegyzett élettársi kapcsolatok, illetve a melegek házasságának legalizálása egy alapvető erkölcsi mutációra vall, amely valószínűleg visszafordíthatatlan, és olyan irányba tart, amelynek súlyos következményei már jelenleg is meglátszanak a nyugati társadalomban\".
Az egyház képviselői úgy vélik, a civilizáció „erkölcsi aláaknázására\" tett kísérlet az élettársi kapcsolatok elfogadása, amelyet nyugaton is a melegek házasságának elfogadása és a meleg párok örökbefogadáshoz való joga követett.
Korábban a törvénytervezet elutasítását kérte az ortodox egyház is, amely hangsúlyozta, hogy a házasság egy nő és egy férfi kapcsolatán alapul, a hagyományos családmodell újraértelmezése pedig a családi értékek lejáratását jelentené.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!