Legalább harminc napig előzetesben marad az a craiovai fiatal, aki visszaesőként dzsihadista propagandát terjesztett.
2016. december 11., 14:112016. december 11., 14:11
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte a bukaresti táblabíróság pénteken azt a 18 éves craiovai fiatalembert, akit az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet számára folytatott propaganda miatt csütörtökön vettek őrizetbe. Mint arról beszámoltunk, ugyanarról a fiatalról, Luigi Constantin Boiceáról van szó, akire először tavaly csapott le a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT), majd hatósági felügyelet alá helyezték.
A fiút azért vették ismét őrizetbe, mert megszegte a hatósági felügyelet azon feltételét, miszerint nem internetezhet. Ehhez képest ismét fölvette a kapcsolatot a terrorszervezettel, emellett anyagi támogatást keresett egy terrortámadás végrehajtásához. Ráadásul egy, az IÁ által szervezett online tanfolyamon is részt vett, amelyen a fegyverhasználat, és a házi készítésű robbanószerek gyártását sajátíthatta el.
Mint megírtuk, a DIICOT ügyészei által még tavaly nyilvánosságra hozott nyomozati anyag szerint a fiatal hajlandóságát fejezte ki arra, hogy az IÁ mártírjává váljon, vagy azáltal, hogy elutazott volna azokra a területekre, ahol a terrorszervezet tevékenykedik, vagy úgy, hogy a dzsihadisták utasítására öngyilkos merényletet követett volna el Európában. A DIICOT ennek nyomán fundamentalista iszlamista propaganda terjesztésének gyanúja miatt indított eljárást ellene.
A vádirat szerint a fiatal gyorsan végighaladt a radikalizálódás fokozatain, az iszlám vallásra áttérve csatlakozott az Iszlám Állam által képviselt radikális iszlamista és dzsihadista eszmékhez, saját feladataként elfogadva a terrorista cselekedetek elkövetését. Annak érdekében, hogy további híveket szerezzen az ilyen jellegű cselekedetek számára, rendszeresen terjesztette az internetes fórumokon az IÁ propagandáját.
A DIICOT szerint Boicea az iszlámra való áttérést követően teljesen elfordult a családjától és a társadalomtól, és az Iszlám állam céljaival azonosult. A magáéhoz hasonló nézeteket valló radikálisokkal folytatott internetes párbeszédekből kiderül: fegyverek, golyóálló mellények beszerzéséről, valamint bombakészítésről értekeztek.
A DIICOT – a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) – által gyűjtött megfigyelési adatok nyomán tavaly decemberben ütött rajta a fiún. Boicea egy Gazda Islamică (Iszlám Gazda) című blogon 2014-ben arab nyelven vallott arról, hogyan vált muzulmánná, ahol az iszlám vallás felvétele után kapott nevén mutatkozott be. „A nevem Omár al-Farúk, 16 és fél éves vagyok. Ortodox kereszténynek születtem, és muzulmánná váltam, miután rátaláltam az igazságra\" – olvasható a bejegyzésben.
Mint ecsetelte, egy Omár Hamádi nevű, románul jól beszélő ismerősétől hallott először a szíriai történésekről, ezt követően kezdett el foglalkozni a témával. Öt hónapi kutatás után rátalált egy videóra, amelyen a Bassár el-Aszad elnökhöz hű szíriai hadsereg tettei voltak láthatók, és ekkor – mint fogalmazott – rájött, hogy a kormányhadsereg „nem az iszlámot képviseli\". Ezért elkezdett kutakodni a romániai muzulmánok után. Ekkor bukkant rá „nővérére\", Damian Mayára, aki három hónapig oktatta az iszlám hit alapjaira, ezt követően pedig a fiú át is tért. „Köszönöm Allahnak, hogy minden rosszal le tudtam állni, az alkohollal, a dohányzással és a drogokkal\" – írta.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.
Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
Viharos időjárásra figyelmeztető első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.
Azok a diákok, akik szerdán nem tudtak 9 óráig megérkezni az érettségi szaknak megfelelő kötelező vizsgájára, 13 órától tehetik le a vizsgát – nyilatkozta Sorin Ion oktatási államtitkár az Edupedu.ro tanügyi szakportálnak.
Húsz megye 60 településén és Bukarestben okozott károkat a kedd éjszakai vihar – közölte szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
szóljon hozzá!