
Illusztráció
Fotó: Politiadefrontiera.ro
Embercsempészet gyanújával 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték Romániában azt a két török állampolgárt, akik a hatóságok szerint a Fekete-tengeren keresztül a román partok közelébe juttatták kedden egy több mint hatvan iraki, pakisztáni, szíriai és afganisztáni bevándorlót szállító halászhajót.
2017. december 01., 20:362017. december 01., 20:36
A konstancai törvényszék előző napi döntéséről pénteken számolt be a román határrendészet, amely szerint a Törökországból indult, a román partoktól 34 kilométernyire a kedvezőtlen időjárás miatt segítséget igénylő és később Konstancára bevontatott Ilayda 55 nevű hajót két török állampolgár vezette.
A halászhajó fedélzetén illegálisan Romániába érkezett külföldieket a román bevándorlási hivatal (IGI) vette át, és megkezdte a szükséges eljárásokat - közölte a határrendészet. Az IGI korábbi tájékoztatása szerint azok a határsértők, akik menedéket kérnek Romániától, szabadon mozoghatnak az országban, akiknek viszont a menedékkérelmét elutasítják, illetve akik nem is igényelnek védelmet, azok őrizetbe kerülnek, amíg kitoloncolják őket az országból.
A mentőakcióban a román parti őrség és a konstancai tengerészeti központ két-két hajója vett részt, amelyek kikötőbe vontatták a bajba jutott hajót és biztonságba helyezték utasait.
Az államhatár illegális átlépéséhez nyújtott segítséget 2-től 7 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetik Romániában. Amennyiben a határsértő segítése anyagi előnyszerzés érdekében történik, az embercsempész 3-tól 10 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
szóljon hozzá!