
Készen áll. Dăncilă először nyilvános vitán „győzné le” a hivatalban levő elnököt
Fotó: PSD
Levelet ír Klaus Johannisnak, amelyben nyilvános vitára hívja ki, hogy kielemezzék az eddigi megvalósításokat és a jövőbeni terveket – jelentette be hétfőn Viorica Dăncilă, a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje.
2019. november 11., 18:372019. november 11., 18:37
2019. november 22., 10:552019. november 22., 10:55
Dăncilă kijelentette: ő nyitott, a vitát akkor tarják, amikor a liberális párt által támogatott ellenfele akarja.
Kérdésre válaszolva kifejtette:
„Ezt a párbeszédet a román néppel akarom lefolytatni. A néphez akarok szólni. Azt hiszem, hogy egyik vezető sem mondhatja: "Gyertek és szavazzatok X-re!". Úgy gondolom, hogy bizalmat kell ébresztenem a románokban, függetlenül attól, hogy kire szavaztak az első fordulóban” – mondta.
Beszélt arról is, hogy kedden kerül sor a PSD országos végrehajtó bizottságának ülésére, amelyen kielemzik a választási eredményeket, és bár kizárásokról nem beszélnek, minden helyi vezetőnek meg kell indokolnia az elért eredményt.
A Központi Választási Iroda (BEC) részeredményei szerint Klaus Johannis és Viorica Dăncilă jutott az államfőválasztás második fordulójába.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.
Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.
„Luxusbotrány” robbant ki a román belpolitikában, miután több ellenzéki politikus is azzal vádolta meg a kormányzó PSD politikusait, hogy „rázták a rongyot” Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának hétvégi keresztelőjén.
Luca Niculescu nem miniszterelnök, hanem inkább közvetítő a kormányban – vélte Valeriu Stoica volt nemzeti liberális (PNL) pártelnök, aki szerint a kabinet valódi politikai irányításában Sorin Grindeanunak, a PSD vezetőjének van meghatározó szerepe.
A korábbi megszorításokkal ellentétes intézkedést hagyott jóvá a kormány: tíz, helyi közszolgáltatásokat végző vállalatnál engedélyezte a bérek emelését, az üres álláshelyek betöltését, valamint új munkahelyek létrehozását a Niculescu-kabinet.
szóljon hozzá!