Hirdetés

Elnémították a szociáldemokraták Mircea Geoanát

Nem torkollt nyílt kenyértörésbe a Victor Ponta jelenlegi és Mircea Geoană volt szociáldemokrata (PSD) pártelnök közötti konfliktus: a párt vezetése hétfőn ugyan megtiltotta Geoanának, hogy hat hónapig pártügyekről nyilatkozzon, ám egyúttal egyhangúlag megerősítette a szenátus elnöki tisztségében. A Victor Ponta pártelnök által előterjesztett rendelet értelmében Geoană nem kommentálhatja nyilvánosan a párt döntéseit. Konfliktusok feszítik a kormányzó Demokrata Liberális Pártot (PDL) is.

Balogh Levente

2010. augusztus 16., 15:342010. augusztus 16., 15:34

Geoană a döntést kommentálva kijelentette: az nem tekinthető szankciónak, a határozat csupán a párt külső kommunikációjának koherenssé tételét szolgálja. „A párt és az emberek a legfontosabbak, az ellentétes tartalmú nyilatkozatoknak elsősorban az ország számára kell konkrét megoldásokat hozniuk” – hangoztatta a szenátus hivatalában megerősített elnöke.

Victor Ponta pártelnök kijelentette: ha Geoană megszegi a határozatot, távoznia kell a pártból. Mint arról beszámoltunk, Geoană a múlt héten arról beszélt: a jelenleg az ellenzék legnagyobb pártjának számító PSD-nek mindent meg kell tenni a annak érdekében, hogy minél hamarabb kormányra kerüljön. Ezzel ugyanakkor ellentmondott Pontának, aki szerint a párt legfőbb feladata jelenleg az, hogy megdöntse a kormányt, ám a kormányzás felelősségét nem kívánja vállalni. Ponta később egy interjúban azt mondta: Geoană elnöksége a hanyatlás időszaka volt a pártban, és felszólította a politikust, döntse el, maradni kíván-e a pártban vagy sem. A PSD elnöksége tegnapi ülésén tárgyalta Geoană ügyét, és ismét egyhangúlag bizalmat szavaztak a párt éléről a tavaly őszi államfőválasztáson elszenvedett kudarcot követően leváltott politikusnak.

Konfliktusok a Demokrata Liberális Pártban is
Belső konfliktusok feszítik a nagyobbik kormánypártot, a Demokrata-Liberális Pártot (PDL) is. Sulfina Barbu, a párt képviselője hétfőn arról beszélt: ideiglenes pártvezetést kell kinevezni a jelenlegi helyett, mivel a mostani elnökség csupán tétlenül szemléli, ahogy a párt egyre népszerűtlenebb lesz. „Vállalnunk kell a kormányzás felelősségét, és ez meg is történik, de átmeneti vezetőségre van szükségünk. A pártnak teszünk rosszat, ha nem vesszük tudomásul a tényeket. Nem hiszem, hogy hatékonynak nevezhetjük a jelenlegi vezetőséget, amely ugyan számos választást megnyert, de a mostani elnökség csupán tétlenül szemléli, hogy a párt egyre népszerűtlenebb, és már csupán 15 százalékos a támogatottsága” – mondta a politikus, aki a párt nőszervezetét irányítja.
Emil Boc miniszterelnök, a párt elnöke nem kívánta kommentálni a Barbu által mondottakat, mint kifejtette, a belső vitákat a párton belül folytatják le. Adriean Videanu gazdasági miniszter, a párt első alelnöke ugyanakkor úgy vélte, a párt legitim alapszabállyal és vezetéssel rendelkezik. Elena Udrea fejlesztési és idegenforgalmi miniszter ugyanakkor arról beszélt: nem jó, hogy a miniszterek pártvezetői funkciókkal is rendelkeznek.
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés