
Fotó: Vice.com
A román társadalom túlnyomó többsége elutasítja mind az azonos neműek házasságát, mind az élettársi szerződések legalizálását – közölte a Koalíció a családért elnevezésű ernyőszervezet egy általa rendelt közvélemény-kutatás eredményeit ismertetve.
2017. október 27., 07:112017. október 27., 07:11
2017. október 27., 09:432017. október 27., 09:43
A CURS közvélemény-kutató intézet október első felében végzett felmérése szerint a megkérdezettek 91 százaléka értett egyet azzal a meghatározással, miszerint „a házasság egy férfi és egy nő hagyományos életközössége, amelynek célja a gyermekek nemzése, gondozása és nevelése", és alig 6 százalékuk utasította el ezt a definíciót.
A közvélemény-kutatás kimutatta: a megkérdezettek 83 százaléka ellenzi, hogy az azonos neműek házasságot köthessenek, 87 százalékuk pedig nem tartja elfogadhatónak, hogy az azonos nemű párok számára engedélyezzék gyerekeket örökbe fogadását. Hasonló arányban értettek egyet azzal az állítással is, miszerint „a keresztény tanok terjesztése a társadalomban Románia történelmi alapértékeinek tiszteletben tartását jelenti". A válaszadók 82 százaléka szerint az egyház pozitív szerepet játszik a gyermekek nevelésében, és 83 százalékuk véli úgy, hogy nincs szükség szexuális nevelésre az iskolában.
A több mint ezer felnőtt résztvevő bevonásával készült felmérés a CURS szerint háromszázalékos hibahatárral tükrözi a romániai választók álláspontjának megoszlását a család meghatározásával és az azonos nemű párok jogaival kapcsolatos kérdésekben.
A főleg keresztény családszervezeteket tömörítő Koalíció a családért nevű ernyőszervezet tavaly hárommillió aláírást gyűjtött össze a melegházasság későbbi legalizálásának ellehetetlenítését célzó, alkotmánymódosító polgári kezdeményezéséhez, amelyet azóta a képviselőház is elfogadott. A szenátusi megerősítésre váró tervezet „egy férfi és egy nő” házasságaként határozná meg a családot a jelenlegi alaptörvényben szereplő „házastársak” kifejezés helyett. Az alkotmánymódosításról várhatóan még idén népszavazást írnak ki Romániában.
Szombaton a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű embereket képviselő LMBT-közösség szervezett demonstrációt Bukarestben az élettársi szerződések legalizálását követelve. A megmozduláson néhány tucatnyian vettek részt.
SPYDER mobil légvédelmi rendszer beszerzéséről írt alá Románia stratégiai keretmegállapodást az izraeli Rafael Advanced Defense Systems céggel a; a szerződés becsült értéke meghaladja a 2 milliárd eurót.
Nicușor Dan szerint a korábbi kormányalakítási megbízások után még volt alapja annak a várakozásnak, hogy az új kabinet megkapja a parlament bizalmát, mostanra azonban bizonyossá vált, hogy egy újabb kormányfőjelölt nem szerezne többséget.
Robbanótöltettel felszerelt drón maradványaira bukkantak Tulcea megyében. Idén 15 drón hatolt be illetéktelenül a román légtérbe, és 14 esetben azonosítottak drónokat vagy drónmaradványokat román területen – közölte a védelmi minisztérium.
Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.
Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.
A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.
szóljon hozzá!