
Laura Codruţa Kövesi
Tudorel Toader távozó igazságügyi miniszter az Igazságszolgáltatási Felügyelethez fordul a Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyésszel kapcsolatos hangfelvétel ügyében. Hozzátette, tárcavezetőként nem áll módjában ellenőrizni, hogy a hangfelvétel hiteles-e vagy sem.
2017. június 19., 10:492017. június 19., 10:49
2017. június 19., 10:512017. június 19., 10:51
A Románia TV vasárnap közzétett egy hangfelvételt, amelyen – állítólag – az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyésze, Laura Codruţa Kövesi hallható, amint megsürgeti az egyik beosztottját, hogy az általa vezetett bűnvádi eljárásban mielőbb „jusson el a miniszterelnökhöz”. Tudorel Toader igazságügyi miniszter bejelentette, hogy az Igazságszolgáltatási Felügyelethez fordul az ügyben.
mint mondja, bár nem küzdenek személyzeti problémákkal, nem sikerült lezárni olyan ügyeket, amelyek 6-7 év óta kivizsgálás alatt állnak. Jean Uncheşelu ügyészt pedig – a közzétett felvétel alapján – megsürgeti, hogy „abban az ingatlanos ügyben jusson már el a miniszterelnökhöz, aki aláírta azokat a szerződéseket”.
Feltételezések szerint a 967 államosított temesvári ingatlan törvénytelen visszaszolgáltatásával kapcsolatos ügyről van szó, amelyben vádat emeltek Nicolae Robu jelenlegi és Gheorghe Ciuhandu volt temesvári polgármester ellen.
A DNA sajtószóvivője, Livia Săplăcan azt nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek a felvétellel kapcsolatban, hogy az részleteket tartalmaz Kövesinek az ügyészekkel tartott munkaülésein vagy nyilvánosan elhangzott beszédeiből, ugyanakkor azonban
Tudorel Toader igazságügyi miniszter egy vasárnap esti Facebook-bejegyzésben közölte, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács keretében működő Igazságszolgáltatási Felügyelethez fordul a felvétel ügyében.
Alina Petrescu kormányszóvivő az ügy kapcsán azt nyilatkozta az Antena 3 hírtelevíziónak, amíg nem derül ki, hogy a felvétel hiteles-e vagy sem, nem kívánják kommentálni azt.
Tudorel Toader hétfőn azt mondta, amennyiben a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács keretében működő Igazságszolgáltatási Felügyeletnek nincsenek megfelelő eszközei arra, hogy ellenőrizze a felvétel valódiságát, más törvényes eljáráshoz, például szakértői vizsgálathoz folyamodnak.
Arra a kérdésre, amely azt firtatta, behívja-e a korrupcióellenes főügyészt, hogy adjon magyarázatot a felvétellel kapcsolatban, Toader azt mondta,
az esetleges panaszokat vagy feljelentéseket továbbítja az illetékes hatóságoknak.
Azt is megkérdezték az újságírók a távozó igazságügyi minisztertől, meneszti-e tisztségéből Laura Codruţa Kövesit, ha kiderül, hogy a felvételek hitelesek. „Az a javaslatom, hogy várjuk meg az ellenőrzések eredményét, mert ezek függvényében döntünk majd az esetleges intézkedésekről” – - válaszolt Tudorel Toader.
Hétfőn kiderült, hogy
a Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyésszel kapcsolatos hangfelvételek ügyében. A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács keretében működő testület sajtószóvivője, Alin Alexandru azt mondta az Agerpresnek, az előzetes vizsgálat azt hivatott kideríteni, hogy történt-e fegyelmi vétség az ügyben.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
szóljon hozzá!