Hirdetés

Eljárási okból nyúlik a Tőkés László által indított személyiségi jogi per

•  Fotó: Tőkés László sajtóirodája

Fotó: Tőkés László sajtóirodája

Március 8-ára halasztotta Tőkés László EP-képviselő perében a péntekre elrendelt tanúmeghallgatást a bukaresti táblabíróság, mivel a kirendelt hivatalos tolmács nem jelent meg, és így a magyarországi illetőségű tanút nem tudták meghallgatni.

Krónika

2019. január 11., 17:192019. január 11., 17:19

Az európai parlamenti képviselő sajtóirodájának pénteki, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint annak az erkölcsi kártérítési pernek a fellebbviteli szakaszáról van szól, amelyet Tőkés László indított az 1989-es temesvári forradalmi szerepét elvitató, őt hazaárulónak és idegen kémnek nevező volt Securitate-tisztek ellen.

Filip Teodorescu, a Securitate – az egykori kommunista titkosrendőrség – kémelhárításának korábbi helyettes parancsnoka és Ioan Talpeș, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt igazgatója azt állította 2014 szeptemberében az Antena 3 hírtelevízió műsorában, hogy Tőkés László a magyar titkosszolgálat fizetett ügynöke volt. Ezt a volt temesvári lelkésznek egy 20 ezer lejnyi magyarországi egyházi adomány átvételéről 1989 októberében írt elismervényével próbálták alátámasztani.

Hirdetés

Szerintük az adomány kézbesítőitől a román-magyar határon elkobzott elismervény azt bizonyítja, hogy Tőkés László a magyar titkosszolgálatnak dolgozott, és ezért pénzt is kapott.

A nagy nyilvánosság előtt történt rágalmazásért a volt temesvári lelkész beperelte a Ceaușescu-diktatúra két ügynökét, valamint az Antena 3 televíziót és annak műsorvezetőjét. Első fokon, 2016 márciusában a bukaresti törvényszék megalapozatlannak minősítette és elutasította Tőkés László erkölcsi kártérítési keresetét. A fellebbviteli tárgyaláson a bukaresti ítélőtábla Kincses Előd ügyvéd indítványára tavaly májusban elrendelte két olyan magyarországi tanú meghallgatását, akik igazolhatják, hogy a szóban forgó összeg az üldözött, nélkülöző lelkészcsalád megsegítésére gyűjtött önzetlen adomány volt. Egyikük, a bíróságon pénteken megjelent Szabó Lukács hajdúbagosi polgármester maga vitte el annak idején Temesvárra a Debrecen környéki református hívektől származó pénzsegélyt.

A közlemény szerint a volt MDF-es és MIÉP-es országgyűlési képviselő neheztelve állapította meg, hogy egy eljárási hiba miatt fölöslegesen kellett a román fővárosba utaznia, de hozzátette: bármikor hajlandó tanúsítani, hogy a református hívek által összegyűjtött segély nem a magyar titkosszolgálat által küldött zsold volt, ahogy azt teljesen nevetségesen próbálják Tőkést László politikai ellenfelei beállítani. Tőkés László leszögezte: semmiképp sem szándékozik meghátrálni. Rámutatott: harminc éve kénytelen elviselni a titkosszolgálatok retorzióit, manapság félretájékoztatással, személyes megalázásával, a romániai forradalomban betöltött szerepének kifordításával próbálják meghamisítani azt a történelmi tényt, hogy a kommunista diktatúra elleni népfölkelés a temesvári református templomtól indult. „Az meg egyenesen felháborító, hogy az alperesek egyike magát a tömeggyilkos Radu Tinut, a Securitate volt temesvári alvezérét citálta tanúnak maga mellett” – közölte a volt református püspök. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

2026. szeptember 03., csütörtök

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak

Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt

Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt
2026. szeptember 03., csütörtök

Bár kiderült, hogy a párt nyomást gyakorolt az RMDSZ-re, Tánczos szerint támogathatnak egy kisebbségi PSD-kormányt

Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.

Bár kiderült, hogy a párt nyomást gyakorolt az RMDSZ-re, Tánczos szerint támogathatnak egy kisebbségi PSD-kormányt
2026. szeptember 02., szerda

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását

A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását
2026. szeptember 02., szerda

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak

A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.

Elégedetlenek az erdészek az átszervezéssel, a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz fordultak
2026. szeptember 02., szerda

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton

Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.

100 ezer lejes bírság tömeges ételmérgezés gyanúja miatt a román tengerparton
Hirdetés
Hirdetés