
Befolyással üzérkedésért marasztalta el pénteken a Krassó-Szörény megyei törvényszék a megyei önkormányzat vezetőit, amiért a 2014-es elnökválasztáson a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje számára „hozott" szavazatszámtól tették függővé a költségvetési források elosztását az alakulat polgármesterei között.
2016. január 17., 14:332016. január 17., 14:33
Sorin Frunzăverdét, a megyei tanács elnökét (képünkön) két év felfüggesztett, helyettesét, Ionesie Ghiorghionit pedig három év és négy hónap letöltendő büntetésre ítélték alapfokon, amiért a költségvetési források megvonásával fenyegették meg azokat a liberális polgármestereket, akik nem gyűjtenek elegendő voksot a párt államfőjelöltje, Klaus Johannis számára.
Ugyanezért zajlik bűnvádi eljárás a Szatmár megyei önkormányzat alelnöke ellen is, aki az ügyészség szerint Victor Ponta szociáldemokrata jelöltnek próbált zsarolással voksokat gyűjteni. Ebben az ügyben a DNA a múlt héten tanúként hallgatta ki a volt kormányfőt.
A Frunzăverde-ügyben született ítélet precedenst teremthet a hazai igazságszolgáltatásban, és hozzájárulhat egy évtizedek óta bevett gyakorlat visszaszorulásához. A közpénzek elköltése felett gyakorolt hatalom ugyanis közvetlenül befolyásolja a politikusok újraválasztásának esélyeit, és ezt valamennyi párt igyekszik politikai céljaira felhasználni a községi tanácsosoktól kezdve az országos vezetőkig.
A polgármesterek és a politikai alapon kinevezett intézményvezetők annak függvényében kapnak támogatást projektjeikre pártjuk magasabb rangú vezetőitől, hogy hány szavazatot hoznak közösségükből a párt számára. Először történt meg, hogy a bíróság ezt korrupciónak minősítette, és börtönbüntetéssel sújtotta.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!