
Belecsapnak. Dan Barna és Dacian Cioloș örül a közös választási részvételüket biztosító bírósági ítéletnek
Fotó: USR
Elfogadta a bukaresti legfelsőbb bíróság az USR és a PLUS pártoknak a választási bizottság döntése ellen beterjesztett óvását, ennek megfelelően a két ellenzéki alakulat közösen indulhat a májusi európai parlamenti választáson.
2019. március 08., 21:192019. március 08., 21:19
2019. március 08., 21:372019. március 08., 21:37
„Most már van kire szavazzatok! A 2020 Szövetség részt vesz az európai parlamenti választáson!” – adta hírül Dacian Cioloș volt miniszterelnök pénteken este közösségi oldalán. A központi választási bizottság (BEC) csütörtökön utasította el a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), valamint a Cioloș által nemrég alapított, parlamenten kívüli Szabadság Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) választási koalíciójának bejegyzését a májusi uniós megmérettetésre.
A BEC közölte, hogy az USR-t Nicușor Dannak, az alakulat korábbi elnökének áll jogában képviselnie, míg a PLUS hivatalos képviselője Raluca Daneș. Végül a kényszerhelyzetet a pártból korábban kilépett Nicuşor Dan oldotta meg azzal, hogy visszairatkozott az USR-be, és ellenjegyezte a PLUS-szal kötött választási szövetséget.
Az ellenzéki politikusok a kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Pártot (PSD) és annak elnökét, Liviu Dragneát vádolták azzal, hogy – a választási hatóságokra gyakorolt befolyása révén – megpróbálja ellehetetleníteni egyik legfontosabb, a voksok mintegy 20 százalékára számító kihívóját az EP-választásokon. Dacian Cioloș szerint a 2020 Szövetségnek nem az a célja, hogy képviselőket küldjön Brüsszelbe, hanem az „Európai Uniót akarja Romániába hozni”. A volt kormányfő azt állította: ugyanazok a – román közéletben ismeretlennek számító – magánszemélyek hátráltatják most a kongresszusi dokumentumok és ezek között az ő pártelnökké választásának hivatalos iktatását, akik tavaly hónapokon át akadályozták első pártbejegyzési kísérletét.
A közös jelöltlista állítását célzó szóló tárgyalások lezárása előtt, február elején az USR-nél 10 százalékos, a PLUS-nál 7 százalékos támogatottságot mért az INSCOP közvélemény-kutató intézet.
Nyilatkozatháborúba torkollt a romániai légitársaságok és Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter között egy kisebb vasárnapi incidens, amelynek során egy Bukarestből Egyiptomba tartó repülőgépnek vissza kellett térnie a román fővárosba.
Az Egészségügyi Szolidaritás Szakszervezeti Szövetség (FSSR) vasárnap bejelentette, hogy közzétette és közvitára bocsátotta az egészségügyi szakemberek elleni agressziót megelőző és felszámoló nemzeti cselekvési stratégia (2026-2030) projektjét.
A jövő héten fokozatos felmelegedés kezdődik az ország egész területén, a nappali hőmérséklet egyes térségekben akár a 14 Celsius-fokot is elérheti – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) heti, az Agerpres által közölt előrejelzéséből.
A Ro-Alert üzenetek a jövőben a veszély súlyosságától függően eltérő hangjelzéssel érkeznek majd – jelentette be a Katasztrófavédelmi Főosztály (DSU) vezetője, Raed Arafat.
Románia a NATO keleti szárnyának kulcsállama, ezért az amerikai katonai jelenlét hosszú távon is biztosított. James Carafano amerikai biztonságpolitikai szakértő szerint Bukarest stratégiai jelentőségét földrajzi helyzete, védelmi képességei adják
Fizikai támadás érte a borsai városi kórház ügyeletes orvosát, miközben egy kórházban kezelt pácienst próbált újraéleszteni – tájékoztatott az Agerpres hírügynökség a Máramaros Megyei Rendőr-főkapitányság (IPJ) szóvivőjének közlésére hivatkozva.
Téliesre fordult újra az időjárás Románia déli és keleti részén: 16 megyében és Bukarestben órák óta havazik és fúj a szél, a hatóságok pedig több helyen lezárták az utakat, korlátozásokat vezettek be, illetve beavatkozásokra kényszerültek.
Ellenőrzéseket jelentett be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter azoknak az orvosoknak a kiszűrésére, akik kórházi munkaidőben a magánszektorban dolgoznak.
Közös beadvánnyal fordultak Nicușor Danhoz az ország 16 ítélőtáblájának elnökei, arra kérve az államfőt, hogy küldje vissza a parlamentnek újbóli megfontolásra a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet.
Több választási lehetőségük lesz a betegeknek, ha megtörik az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNSAS) monopóliuma – jelentette ki Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
szóljon hozzá!