Hirdetés

Elfogadta a képviselőház az ANI-törvényt

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Elfogadta tegnap a rendkívüli ülésre összeült képviselőház a magas rangú tisztségviselők vagyonosodását vizsgáló Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) működését szabályozó törvény újabb változatát. A jogszabályt 204 igen, 2 nem voks és 2 tartózkodás mellett szavazták meg.

Balogh Levente

2010. augusztus 16., 17:122010. augusztus 16., 17:12

Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) honatyái távol maradtak az ülésről, amelyen az alkotmánybíróság által másodízben is az alaptörvénnyel ellentétesnek minősített, ezért ismét átalakított törvényről szavaztak. Victor Ponta, a PSD elnöke elmondta: a párt honatyái azért nem vesznek részt az ülésen, mert a napirenden csupán az ANI-törvény szerepelt, ráadásul a kormány nem küszöbölte ki a szöveg alkotmányellenes kitételeit. Álláspontja szerint a Monica Macovei volt igazságügyminiszter által kidolgozott törvény eleve rossz, a kormány pedig azt toldozza-foldozza azóta is.

A PSD-s képviselők ezért a törvény vitájának kezdetén elhagyták az üléstermet, és egyeztetést kezdtek a PNL-vel és a PC-vel az ellenzék összehangolt együttműködéséről. Marian Săniuţă PSD-s képviselő a távozás előtt úgy vélte: a jogszabály a politikai küzdelem eszköze is lehet. Az ülésen Emil Boc kormányfő arról beszélt: a kormány a jelenlegi formájában támogatja a szöveget, és felhívta a figyelmet: az Európai Unió által a korrupcióellenes küzdelem egyik alapvető elemeként megkövetelt törvény elutasítása veszélybe sodorhatja Románia csatlakozását a schengeni övezethez, illetve az uniós pénzalapok lehívását.

Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyébként két további jogszabálytervezetet is benyújtott. Az elsőt – amely kötelezi az államot, hogy adott határidőn belül egyenlítse ki a cégekkel szemben felhalmozott adósságait –, az alsóház költségvetési, illetve jogi bizottsága el is fogadta, a másikat azonban, amely egyes adónemek csökkentését irányozza elő, határozatképtelenség miatt nem tudta érdemben tárgyalni, mivel a kormánypárti – PDL-s és RMDSZ-es képviselők – fokozatosan távoztak az ülésről. Végül az a döntés született, hogy a két tervezetet majd az őszi ülésszakon vitatja meg az alsóház.

Mint arról beszámoltunk, az ANI-törvényt azért nyilvánította ismét alkotmányellenesnek a taláros testület, mert a szenátusban a többek között Frunda György RMDSZ-es szenátor javaslatára elfogadott új változat sokak szerint gyengíti az intézmény hatáskörét. Emiatt az államelnök megtámadta azt az alkotmánybíróságon, szerinte ugyanis a módosítás kapcsán a képviselőházat illette volna a döntő szó.

Traian Băsescu leginkább azt kifogásolta, hogy nem alakulhatnak meg az ítélőtáblák mellett működő, bírákból és ügyészekből álló vagyonvizsgáló bizottságok. Az alsóház jogi bizottsága két hete visszaállította a jogszabály eredeti változatát. A tegnapi voksolás még nem jelenti azt, hogy a törvény életbe léphet: a döntéshozó kamara a szenátus, amely várhatóan jövő héten ül össze.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés