
Fotó: gov.ro
Elfogadta szerdán a kormány az idei első költségvetés-kiigazítást, amely szerint a kabinet a korábbinál nagyobb, 5,6 százalékos gazdasági növekedésre számít.
2017. szeptember 13., 18:122017. szeptember 13., 18:12
Eredetileg 5,2 százalékos GDP-bővüléssel számoltak. Ionut Misa pénzügyminiszter a kormányülésen elmondta: a bruttó hazai termék (GDP) értéke 837,1 milliárd lej lesz, ami 5,6 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez mérten. Az államháztartási hiány GDP-arányosan változatlanul 2,96 százalék marad, tette hozzá.
és azt nehezményezték, hogy a kormány mintegy 10 milliárd lejjel csökkentette a beruházásokra fordítandó pénzt, ugyanakkor 5 milliárd lejt fordított a megemelt bérek fedezésére és további 3 milliárd lejt a nyugdíjak kifizetésére.
A kiigazítás következtében a kormány összesen 28,7 milliárd lejt fordít közberuházásokra a tavalyi 29,5 milliárd lej helyett. Az eredeti költségvetés-tervezetben 39,4 milliárd lej szerepelt ennél a tételnél, amit egyes elemzők eleve túlméretezettnek tartottak. Szerintük
Ez az összeg tartalmazza a Románia által lehívható európai uniós strukturális alapokat is.
A közlekedési minisztérium a kiigazítás fő vesztese, költségvetését 6,2 milliárd lejjel csökkentették, míg a regionális fejlesztésért és európai uniós alapokért felelős minisztérium költségvetése mintegy 1,8 milliárd lejjel apadt.
A román gazdaság az első fél évben 5,8 százalékkal nőtt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
szóljon hozzá!