A téma a kormányfő távollétében is indulatos szócsatát váltott ki a szociálliberális kormánytöbbség és jobboldali ellenzék között
Fotó: A képviselőház Facebook-oldala
A bukaresti kormánytöbbség a román alkotmányos rend semmibe vételeként értékelte szerdán, hogy az Európai Bizottság az igazságügyi reform felfüggesztésére és törvényei kijavítására szólította fel Bukarestet, míg az ellenzék azt hangoztatta a parlamentben, hogy a brüsszeli jelentésben szereplő ajánlások kötelező érvényűek Románia számára.
2018. november 14., 18:002018. november 14., 18:00
2018. november 14., 19:052018. november 14., 19:05
Az eredeti napirend szerint a képviselőház a „kormányfő órája” keretében külön politikai vitát szentelt volna az uniós elmarasztalásnak, ezt azonban – az ellenzék tiltakozása közepette – az utolsó pillanatban elnapolták, mivel Viorica Dăncilă miniszterelnök a meghirdetett órában az új európai ügyekért felelős miniszter, George Ciamba beiktatásán vett részt az elnöki hivatalban. A téma azonban a kormányfő távollétében is indulatos szócsatát váltott ki a szociálliberális kormánytöbbség és jobboldali ellenzék között.
Florin Iordache volt igazságügyi miniszter, – az ellenzék és Románia nemzetközi partnerei által kifogásolt – igazságügyi reformcsomagot kidolgozó parlamenti különbizottság szociáldemokrata elnöke úgy értékelte:
A politikus abszurdumnak nevezte, hogy az EB „néhány ismeretlen szakértőre” hivatkozva, minden magyarázat nélkül előírja Romániának, hogy függessze fel a parlament által elfogadott igazságügyi törvények hatályát, és állítsa le a büntetőjog módosítását.
„Miért akarja az EB, hogy a titkosszolgálatok megőrizzék az igazságszolgáltatásra gyakorolt befolyásukat? Egy ilyen minden logikát nélkülöző ajánlásnak nem lehet eleget tenni, ez hitelteleníti az Európai Bizottságot” – jelentette ki a szociáldemokrata politikus.
Iordache szerint a bukaresti kormánynak meg kell fontolnia, hogy az Európai Unió bíróságához forduljon-e jogorvoslatért a román igazságszolgáltatás csaknem 12 éve uniós monitoringjával (az úgynevezett Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmussal – CVM) kapcsolatban. Úgy vélekedett: azét nehezedik a brüsszeli nyomás Romániára, mert parlamentje független akar lenni, maga akar dönteni az ország törvényeiről, és „aljasnak” minősítette a román ellenzék hozzáállását, amely – a Romániát elmarasztaló európai parlamenti határozat elfogadásakor – szerinte saját országa ellen fordult.
Raluca Turcan, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt vezérszónoka szerint
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és Dacian Ciolos volt miniszterelnök a Románia uniós elmarasztalásáért felelős szociáldemokrata politikusok lemondását követelte és előrehozott választásokat sürgetett.
Az ellenzéki média egy 2012-ből származó alkotmánybírósági döntésre hivatkozva azt állította, hogy a román kormány nem tagadhatja meg a – 2007-es csatlakozási szerződés részét képező – igazságügyi monitoringba foglalt ajánlások végrehajtását. Tudorel Toader igazságügyi miniszter (volt alkotmánybíró) viszont úgy értékelte: a CVM kedden közzétett utolsó jelentése inkább egy kettős mércén alapuló politikai, mintsem jogi dokumentum, ajánlásai pedig értelemszerűen nem lehetnek kötelezőek.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.
Az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében már nem finanszírozható kórházi beruházásokat az Európai Unió 2021-2027 közötti egészségügyi programjának alapjaiból fogják finanszírozni – jelentette be pénteken Ilie Bolojan.
A helyi közigazgatásban működő reprezentatív szakszervezeti szövetségek képviselői szeptember 15-én, hétfőn a fővárosban tüntetnek a kormány által bejelentett létszámcsökkentési intézkedések ellen.
Nem aranyat tartalmaznak a képviselőházi névjegykártyák, csak aranyfóliát – pontosítottak a román parlament alsóházának illetékesei pénteken, miután Radu Mihaiu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője ezzel ellentétes utalásokat tett.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter kijelentette, hogy soha nem fogja elfogadni az oltások kötelezővé tételét. Véleménye szerint az embereknek joguk van választani, de ezt „teljes körű tájékoztatás alapján” kell megtenniük.
szóljon hozzá!