Hirdetés

Egyre gazdagabb a „börtönirodalom”

Rendkívül termékennyé tette a román politikai és gazdasági élet jogerősen elítélt szereplőit a börtönlét az elmúlt években: van olyan, aki elítélése óta már tíz, tudományosnak titulált művel is előállt.

Balogh Levente

2016. január 05., 18:502016. január 05., 18:50

A kiemelkedő kreativitásban ugyanakkor minden bizonynyal jelentős szerepet játszik az a tény, hogy a hatályos jogszabályok értelmében minden megírt tudományos igényű művel vagy egyéb találmánnyal harminc nappal csökkenthető a börtönbüntetés mértéke.

A Börtönök Országos Igazgatósága (ANP) összeállította, az igazságügyi tárca által nyilvánosságra hozott lista szerint 2013 és 2015 között összesen 188 fogvatartott írt könyvet a börtönben. A pálmát két, korrupció miatt elítélt üzletember viszi el: a 2013-ban tíz évre ítélt Dan Voiculescu, illetve Dinel Staicu egyaránt tíz-tíz „tudományos\" művel állt elő.

Voiculescu, aki üzleti tevékenysége mellett a Călin Popescu-Tăriceanu volt liberális kormányfő alapította párttal összeolvadva jelenleg ALDE néven futó törpepárt alapítójaként és szenátoraként is tevékenykedett, többek között Merre, emberiség?, Fenntartható gazdasági fejlődés, A negyedik út, A román gazdaság, illetve Közvetlen külföldi beruházások – a gazdasági fejlődés vektorai címmel írt műveket.

Staicu is gazdasági témájú köteteket írt, míg a Forbes rangsora szerint az ország leggazdagabb üzletemberének számító Ion Niculae, aki mezőgazdasági érdekeltségekkel rendelkezik, de egy törvénytelen pártfinanszírozási ügy miatt ítélték el, öt agrártémájú művel jelentkezett, amelyek többek között a bioetanol és a biodízel felhasználásáról szólnak.

Niculae esete attól válik különösen érdekessé, hogy csupán tavaly áprilisban zárták be, vagyis átlagosan 29 naponként jelentkezett egy új művel, aminek nyomán ügyvédje Balzachoz hasonlította. A kérdéses időszakban a kétszer is elítélt szociáldemokrata exkormányfő, Adrian Năstase csupán egy kötettel – A két Románia – szerepel, ugyanakkor korábban két másik művet is írt már a börtönben.

Cătălin Voicu szenátor, akit befolyással üzérkedés miatt ítéltek el, és korábban a belügyminiszteri tisztségre pályázott, többek között Közrend a jogállamban címmel írt könyvet, de születtek művei a nemzetbiztonság, a terrormegelőzés és a jogállam témájában is. Miron Mitrea volt mezőgazdasági miniszter, akit tavaly ítéltek két évre az édesanyja házának felújításához kapcsolódó korrupciós ügyek miatt, a közelmúlt történelmi eseményeit örökítette meg saját emlékei alapján, míg Relu Fenechiu, aki szintén a közlekedési tárcát irányította, a Iaşi megyei vallási turizmusról értekezett.

A listán magyar szereplő is van: Nagy Zsolt volt távközlési miniszter, akit tavaly januárban ítéltek négy év szabadságvesztésre a stratégiai privatizációk kapcsán azon vádak alapján, hogy bizalmas információkat szolgáltatott ki külföldi cégeknek a magánosításra váró állami vállalatokról, Város a Maroson – utazások az időben, A választási kampányok menedzsmentje, valamint Az Európai Unió a digitális korszakban – lehetőségek és tervek címmel jelentetett meg műveket.

Mint ismeretes, az elmúlt években többször is a figyelem középpontjába kerültek a fogvatartottak által a büntetésük csökkentése érdekében írt művek, amelyek jelentős részével kapcsolatosan fölmerült a plágium gyanúja. Az ügy már a külföld figyelmét is felkeltette: a The Guardian című brit lap a napokban olyan kiskapuként jellemezte a jelenséget, amely aláássa Románia korrupcióellenes igyekezetét. Robert Cazanciuc volt igazságügyi miniszter többször is ígéretet tett a vonatkozó jogszabályok módosítására, de eddig semmi sem történt az ügyben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 23., hétfő

Călin Georgescu Ceaușescut is megidézte a bíróságon

Călin Georgescu hétfőn ismét kérte, hogy oldják fel a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) 2024 december elején tartott ülésének titkosítását, arra hivatkozva, hogy az alapozta meg az elnökválasztás második fordulójának érvénytelenítését.

Călin Georgescu Ceaușescut is megidézte a bíróságon
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Adókedvezmények és gazdaságélénkítés: új intézkedéseket fogad el a kormány

A kormánykoalíció hétfői ülésén a pártok képviselői egy intézkedéscsomagról állapodtak meg, amely többek között 25 százalékos adócsökkentést irányoz elő a 100 évnél régebbi épületek esetében, illetve 15%-os csökkentést az 50 és 100 év közötti épületeknél.

Adókedvezmények és gazdaságélénkítés: új intézkedéseket fogad el a kormány
2026. február 23., hétfő

Miniszteri figyelmeztetés: a dezinformáció is rontja az oltási hajlandóságot

Továbbra is problémás a romániai átoltottsági arány – hívta fel a figyelmet hétfőn Alexandru Rogobete. Az egészségügyi miniszter hangsúlyozva, hogy a különféle kezdeményezések, köztük a gyógyszertári oltás kísérleti programja sem hozott érdemi javulást.

Miniszteri figyelmeztetés: a dezinformáció is rontja az oltási hajlandóságot
2026. február 23., hétfő

Feltételhez köti a költségvetés megszavazását a PSD

A Szociáldemokrata Párt nem támogatja az idei költségvetést a szociáldemokraták által javasolt szolidaritási csomag nélkül - közölte hétfőn a Facebook-oldalán Mihai Fifor képviselő.

Feltételhez köti a költségvetés megszavazását a PSD
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Bolojan megfenyegette a minisztereit: bársonyszékükbe kerül, ha uniós forrásokat veszítenek

Politikai felelősségre vonás, akár tisztségből való felmentés is várhat azokra a miniszterekre és államtitkárokra, akiknek mulasztása miatt Románia uniós helyreállítási forrásokat veszít.

Bolojan megfenyegette a minisztereit: bársonyszékükbe kerül, ha uniós forrásokat veszítenek
2026. február 23., hétfő

Csapadék és erős szél miatt adtak ki figyelmeztetést, hóviharok is lehetnek

Az ország több régióját érintő, havazásra és hóviharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) figyelmeztetéseket adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Csapadék és erős szél miatt adtak ki figyelmeztetést, hóviharok is lehetnek
2026. február 23., hétfő

Az ukrán zászló színeivel világítják meg a román parlamentet a háború kitörésének évfordulóján

Február 24-én, kedden, az ukrajnai háború kezdetének negyedik évfordulóján az ukrán zászló színeivel világítják meg a parlament épületét.

Az ukrán zászló színeivel világítják meg a román parlamentet a háború kitörésének évfordulóján
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Țoiu: Románia támogatja a 20. szankciócsomag elfogadását Oroszország ellen

Románia támogatja az Európai Unió 20. szankciócsomagjának elfogadását Oroszország ellen, amely háborújában nemcsak hagyományos fegyvereket, hanem dezinformációs kampányokat is alkalmaz, amelyekkel megpróbálja gyengíteni az Uniót – jelentette ki Oana Țoiu.

Țoiu: Románia támogatja a 20. szankciócsomag elfogadását Oroszország ellen
2026. február 23., hétfő

Hétvégi nagyüzem a hegyekben: közel százan szorultak a hegyimentők segítségére

Az elmúlt 24 órában 84 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 92 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.

Hétvégi nagyüzem a hegyekben: közel százan szorultak a hegyimentők segítségére
2026. február 23., hétfő

Pánikkeltéssel vádolja az egészségügyi minisztert a légitársaságok szövetsége

Nyilatkozatháborúba torkollt a romániai légitársaságok és Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter között egy kisebb vasárnapi incidens, amelynek során egy Bukarestből Egyiptomba tartó repülőgépnek vissza kellett térnie a román fővárosba.

Pánikkeltéssel vádolja az egészségügyi minisztert a légitársaságok szövetsége
Hirdetés
Hirdetés