Hirdetés

Egyfordulós önkormányzati választás jöhet

•  Fotó: Ilusztráció

Fotó: Ilusztráció

Ismét magyar polgármestere lehet több, jelentős magyar közösség által lakott városnak, ha hatályba lép az a jogszabály-módosítás, amely egyfordulóssá tenné az önkormányzati választásokat, és amelynek támogatásáról tegnap döntöttek a kormánykoalíció pártjai. A koalíciós pártok megállapodtak abban, hogy támogatják a választási törvény oly módon történő módosítását, hogy a polgármestereket egyfordulós szavazással válasszák meg tisztségükbe – jelentette be hétfőn a koalíciós ülést követően Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter.

Krónika

2011. január 24., 15:252011. január 24., 15:25

„Az egész koalíció egyetértett azzal, hogy a polgármestereket egyfordulós voksolással válasszák meg” – mondta el Kelemen. Hozzátette, arról nem született megállapodás, hogy a jelenleg hatályos törvényt azzal a jogszabállyal módosítják, amely már a törvényhozás előtt vár megvitatásra, vagy a kormány saját változattal áll elő.

A Demokrata-Liberális Párt (PDL), az RMDSZ és a Nemzeti Szövetség Románia Haladásáért (UNPR) a nemzeti kisebbségek képviselőházi frakciójával együtt még szerdán megegyeztek arról, hogy egyfordulóssá alakítják az önkormányzati választásokat, és e módosítást a koalíciós tanács elé is beterjesztik. Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt korábban kijelentette: ellenzi a módosítást.

Kormánypárti és ellenzéki honatyák még november 10-én benyújtottak egy, a polgármester-választás egyfordulóssá tételét előirányzó jogszabálytervezetet. Az indítványt PDL-s, szociáldemokrata, nemzeti liberális is kisebbségi honatyák is aláírták. A javaslat értelmében a legtöbb szavazatot elnyerő jelölt töltheti be négy évig a polgármesteri tisztséget, szavazategyenlőség esetén pedig két hét múlva második fordulót írnak ki.

Amennyiben valóban módosul az önkormányzati törvény, számos olyan településnek lehet magyar polgármestere, ahol a magyarság számaránya nem éri el ugyan az ötven százalékot, de képez akkora súlyt, hogy a román voksok szétforgácsolódása miatt a magyar jelölt meg tudja nyerni az első fordulót.

Amennyiben például Marosvásárhelyen nem ismétlődik meg a román pártok 2008-as összefogása, amelynek eredményeként Dorin Florea már az első fordulóban 52 százalékkal győzött, a városnak ismét magyar elöljárója lehet, de hasonló a helyzet Szatmárnémetiben és Nagyváradon is.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
Hirdetés