2008. március 12., 00:002008. március 12., 00:00
Nicolae Ştefan szakszervezeti vezető a tiltakozást azzal indokolta, hogy véget kell vetni a „tejkartell”, azaz a nagyfeldolgozók uralmának, hogy a kistermelők is megfelelő áron adhassák el a terméküket. Jelenleg az árakat a termelők és a feldolgozók közötti közvetlen tárgyalások nyomán szabják meg, és a literenkénti ár nem haladja meg a 90 banit, miközben ahhoz, hogy a termelők továbbra is fennmaradhassanak, a nyersanyagként felhasznált tejet legkevesebb 1,5 lejért kellene átvenniük a feldolgozóknak – tette hozzá a szakszervezeti vezető.
A képviselőházi bizottság tagjai több lehetőséget is felvetettek a gazdák követeléseinek rendezésére, ám a rendkívüli ülés konkrét eredmény nélkül zárult. A honatyák végül úgy határoztak, minden érintettel jövő kedden tárgyalnak.
A szombaton felszállt két F-16-os vadászgép pilótái engedélyt kaptak arra, hogy lelőjék a román légtérbe behatoló orosz drónt, de mégsem lőttek rá, ahogyan azt a lengyel hadsereg néhány nappal ezelőtt tette.
A kormánykoalíció több pártjának képviselői is cáfolták a kormányszóvivő bejelentését, miszerint a koalícióban egyhangú döntés született volna az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt vasárnap 2 óra 22 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.
A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.
Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.
Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.
Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.