
Fotó: Agerpres
Tizenkilenc személyt hallgattak ki, és kettőt őrizetbe vettek a péntek esti bukaresti kormányellenes tüntetésen történt rendbontásokkal kapcsolatban – közölte a fővárosi rendőrség.
2018. augusztus 12., 11:512018. augusztus 12., 11:51
2018. augusztus 12., 11:512018. augusztus 12., 11:51
A szombati nap folyamán összesen 19 személyt hallgattak ki az ügyészek, és a kihallgatásokkal párhuzamosan végignézték az erőszakba torkollt eseményekről készült felvételeket is.
Hatósági közeg bántalmazása és közrendháborítás miatt vizsgálódnak ellenük, és előzetes letartóztatásukat kérik a bíróságtól. Sajtóinformációk szerint az őrizetbe vettek egyike rátámadt a tüntetők közé keveredett két csendőrre, és brutálisan ütlegelte-rúgta őket. A férfit állítólag akkor fogták el, amikor távozni akart az országból.
Pénteken a nyári szabadságuk idején külföldről hazatért vendégmunkások, a román diaszpóra tagjai szerveztek tüntetést korrupcióellenes jelszavakkal a bukaresti kormányépület előtt, a Dăncilă-kormány leváltását követelve. A sok tízezer tüntető közé provokátorok vegyültek, a csendőrség pedig órákon keresztül könnygázzal és vízágyúval próbálta megfékezni a rendbontókat, majd éjszaka erővel kiszorította a tüntetőket a térről.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!