„Egy nemzet, egy állampolgárság” - interjú Semjén Zsolt kormányfőhelyettessel

– Orbán Viktor Fidesz-elnök az országgyűlési választások után úgy értékelt: forradalom zajlott le a szavazófülkékben. Mivel magyarázza az áprilisi megmérettetésen szerzett kétharmados többséget a Fidesszel pártszövetséget alkotó Kereszténydemokrata Néppárt elnökeként?
– Ennek legalább három oka van. Az óriási támogatottságot alapvetően a Fidesz–KDNP-pártszövetség által képviselt keresztény-polgári-nemzeti értékrend tette lehetővé, amihez hozzájárul a két alakulat közötti szövetség politikai konstrukciója, az elmúlt időszakban folytatott politizálás. A másik oldalról nyilvánvalóan benne van, hogy a társadalom torkig volt a gyurcsányizmussal, a Magyar Szocialista Pártot jellemző korrupcióval, azzal, hogy Gyurcsány Ferenc porig rombolta az országot, és azt mondta: ebből elég volt. Politikai értelemben ez a három komponens hatott oda, hogy a magyar társadalom kétharmados, alkotmányozó többséggel ruházta fel a Fidesz–KDNP-t, ezért a mostani Országgyűlés joggal mondhatja, hogy alkotmányozó nemzetgyűlés.

Erre a szocialisták azt szokták válaszolni, hogy Horn Gyulának is volt kétharmada 1994-ben. Csakhogy a kettő között az a döntő különbség, hogy Horn Gyula kétharmadára senki nem szavazott, hanem az MSZP és a Szabad Demokraták Szövetsége kötött egy pártpaktumot, és ennek következtében jött létre egy technikai kétharmad, de e mögött nem állt a választópolgárok akarata. A mostani választásokon viszont éppen a szocialisták definiálták úgy a választások tétjét a második fordulóban, hogy lesz-e a Fidesz–KDNP-nek kétharmada, amire az emberek igennel szavaztak. Mi nem kértünk száz- vagy tíznapos türelmi időt, hanem még a kormány megalakulása előtt meghoztuk az állampolgársági és a nemzeti együvé tartozás törvényét, illetve felére csökkentettük a parlamenti képviselők létszámát, az októberi helyhatósági választások után pedig már feleannyi önkormányzati képviselő lesz, mint korábban.

– Az Orbán-kormány által meghirdetett nemzetpolitikai paradigmaváltás egyik első lépése volt a nemzeti együvé tartozásról szóló Trianon-törvény. Miként járulhat hozzá a jogszabály a békediktátum okozta sebek begyógyításához?
– Részint azért is kellett a törvény, hogy a nemzet egy jogszabály formájában is szembenézzen a trianoni katasztrófával, fejet hajtson azok előtt, akik életüket, szabadságukat áldozták azért, hogy a magyarságot megtartsák és a határon túli területeken is megőrizzék a magyar kultúrát, a történelmi sorsközösséget. A törvény lényege az, hogy a történelmi igazságot kimondva nyitott a jövő tekintetében, és a Magyarország körül létrejött országokkal való együttműködésre helyezi a hangsúlyt. Ehhez kapcsolódik értelemszerűen az állampolgársági törvény, amely lehetővé teszi, hogy a világon bárhol élő magyarok úgy lehessenek magyar állampolgárok, hogy ne kelljen elhagyni a szülőföldjüket. Az a magyar nemzet, amely nyelvében, kultúrájában, történelmében mindig is egy volt, most végre közjogi értelemben is egyesülhet az állampolgársági törvény vonatkozásában.

– A kettős állampolgárságról szóló jogszabály kapcsán éles vita folyt az országgyűlési pártok között a határon túli magyarok szavazati joga ügyében. A választójogi törvény várhatóan miként rendezi ezt a kérdést?
– Először is nagyon fontosnak tartom, hogy a magyar Országgyűlés 97,7 százaléka elfogadta az állampolgársági törvényt, ami azt jelenti, hogy a szocialisták egy része is igennel szavazott, kivéve Gyurcsány Ferencet és két tettestársát, akik nem átallottak nemmel voksolni. Mindez megmutatta, hogy a jogszabály mögött az egész Országgyűlés, az egész magyar nemzet akarata áll. Természetesen teljesen soha nem lehet jóvátenni azt a lelki Trianont, azt a sebet, amelyet kicsinyes pártpolitikai megfontolásból Gyurcsány Ferenc okozott, amikor 2004. december 5-én megint csak nem átallott a saját nemzete ellen kampányolni.

Azért fontosnak éreztük azonnal kiterjeszteni a kettős állampolgárságot, hogy amennyire lehet, jóvátegyük a népszavazás eredményét. Mármost ez a jogszabály nem a választójogi vagy a társadalombiztosítási törvény. A jelenlegi helyzet az, hogy ha egy kolozsvári magyar január után megkapja a magyar állampolgárságot, akkor pontosan ugyanaz lesz a jogi státusa, mint mondjuk egy Ausztriában élő magyarnak, vagyis akkor van teljes szavazati joga, ha van magyarországi lakcíme. A választójogi törvényhez mindenképpen hozzá kell nyúlni, hiszen az alkotmányban rögzítettük, hogy a felére csökkentjük az országgyűlési képviselők létszámát. A tekintetben, hogy az Országgyűlés pontosan milyen választójogi törvényt fog megalkotni, most nem tudok válaszolni, mivel nem vagyok próféta. Számos megoldás létezik a világban, és az Országgyűlés meg fogja találni azt a bölcs megoldást, ami a leginkább kedvez az egyetemes magyarságnak.

– Az Ön eddigi nyilatkozataiból egyértelműen úgy tűnik, hogy szavazati joggal ruházná fel a határon túl élő magyarokat. Tévedek?
– Személyes álláspontom szerint az állampolgárság és a szavazati jog elválaszthatatlan egymástól. Ennek a technikai módozata más kérdés. Mindezt nem lehet igen-nemmel megválaszolni. Ha például valakinek nincs magyarországi lakcíme, akkor nyilvánvaló, hogy nem tud szavazni valamelyik választókörzetben. Hiszen miként dönti el, hogy Siófokon vagy Esztergomban voksol? Ahhoz, hogy valakinek teljes szavazati joga legyen, nyilvánvalóan magyarországi lakcímmel kell rendelkeznie. Az egyéb módozatok tekintetében számos megoldás van, például a horvátoknál, ugyanakkor Romániában külön kontingenst tartanak fenn a határon túli románok részére. Ismert olyan rendszer is, miszerint ha egyetlen lista van, akkor arra a világon bárhol élő adott állampolgár szavazhat. Ismétlem: nincs felkentségem a tekintetben, hogy milyen lesz a választójogi törvény.

Fontos viszont kihangsúlyozni, hogy ez az állampolgársági jogszabály nem tartalmaz megszorításokat. Különben ezt a törvényt én még a választások előtt benyújtottam az Országgyűlésnek, ahol csak az időközben kiesett SZDSZ ellenezte, a szocialistákkal pedig komoly tárgyalásokat folytattunk, ők viszont olyan szabályokat akartak bevinni, amelyek korlátozták volna a határon túli magyarok teljes értelemben vett állampolgárságát. Lakcímkártya-szigorításokat és ellenőrzési módokat javasoltak, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy megakadályozzák a határon túli magyarok viszonylag könnyű magyarországi lakcímszerzését, és hogy szavazzanak. Én akkor inkább visszavontam a törvényjavaslatot, hogy ne legyen első- és másodosztályú állampolgárság. Az azóta elfogadott jogszabályban nincs magyarországi, illetve határon túli magyar állampolgárság: egy magyar nemzet van egy állampolgársággal.

– Miként kívánják fellendíteni a balliberális kormányzás idején elhanyagolt magyar–magyar intézményes kapcsolatokat?
– A magyar–magyar viszonyban még a nyáron összehívjuk a Magyar Állandó Értekezletet, és élettel töltjük meg a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát is. A Máért tekintetében 2004 végén összecsapás alakult ki Gyurcsány Ferenc és a határon túli magyar vezetők között amiatt, hogy az akkori kormányfő megpróbálta lenyomni a torkukon azt, hogy ellenzi a kettős állampolgárságot, mire Gyurcsány sértődött gyerekként többé nem hívta össze a testületet. Szili Katalinnak egyébként nagy érdemei vannak abban, hogy a KMKF valahogy átvészelte a Gyurcsány-korszakot.

– Erdélyi látogatása során többször is összefogásra, egységre szólította a magyar szervezeteket, holott a romániai magyar politikai életben már jó ideje tetten érhető a pluralizmus.
– A magyar államnak nyilvánvalóan nem feladata, hogy beavatkozzon a határon túli magyarok politikai vagy kulturális szervezeteinek belső ügyeibe. Tudomásul vesszük, tiszteletben tartjuk az erdélyi magyarok politikai döntését, és az a tárgyalópartnerünk, akit a közösség politikai bizalma támogat – akár a kormányban, a parlamentben vagy az önkormányzatokban. De a józan nemzeti önérdek azt mondja, hogy akkor tudjuk a nemzeti érdekeinket érvényesíteni, ha minél inkább összefog a magyarság. Ami persze nem jelent egyszínűséget, az összefogás lehet nagyon sokszínű, de a lényeg az, hogy minél inkább az öszszefogás érvényesüljön. Ezért messzemenően üdvözlöm a Markó Béla vezette RMDSZ és a Tőkés László vezette EMNT együttműködését.

– Lát-e esélyt előrelépésre az erdélyi magyarság autonómiakövetelése kapcsán most, miután Budapesten és Bukarestben egyaránt jobboldali, az Európai Néppártot erősítő pártok vannak hatalmon?
– Mi a minél szélesebb autonómia mellett vagyunk, a szórvány esetében a kulturális, a tömbmagyarság esetében pedig a területi autonómiát támogatjuk. Mindezt természetesen alkotmányos körülmények között, az európai és a nemzetközi jognak és szokásoknak megfelelően. Ha ilyen autonómiák az Európai Unióban számos népcsoportot megilletnek, akkor a magyarság sem lehet másodrangú, vagyis ami az EU-ban általános és elfogadott, az megilleti a magyarságot is.

Román barátaink vonatkozásában az a helyzet, hogy nyilván nem lehet egyetlen tárgyaláson az élet minden területét rendezni. Vannak véleménykülönbségek, de a mostani tárgyalásokon számunkra az állampolgárság kérdése és a tanügyi törvény keresztülvitele, a román fél számára pedig a schengeni övezethez való csatlakozás ügye volt nagyon fontos – tekintve, hogy jövőre Magyarország tölti be az EU soros elnökségét. Nagyon sok témában léptünk előre, és sok kérdésben nyilvánvalóan továbbra is véleménykülönbség van.

De azt gondolom, hogy a pozitív előrelépésre kell helyezni a hangsúlyt, éppen ezért nagyon fontosnak vélem, hogy a legmagasabb szintű bukaresti tárgyalásokon egyetlen negatív hangot nem tapasztaltam, ami egy új, a bizalmi együttműködés kezdetének a jele, ami később jótékonyan fog kihatni az élet minden más területére.