
A román választópolgárok túlnyomó többsége jó dolognak tartja Románia uniós tagságát, de csaknem egyharmaduk nem tud arról, hogy az ország tölti be ebben a félévben az EU soros elnökségét – derült ki egy friss felmérésből, amelynek eredményeit pénteken ismertette az Adevărul hírportál.
2019. január 11., 19:442019. január 11., 19:44
Az IRES közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a megkérdezettek 81 százaléka tartja jó dolognak, hogy Románia belépett az Európai Unióba, 12 százalékuk pedig helyteleníti ezt.
Azt, hogy Románia fél évig tölti be ezt a tisztséget, a válaszadók 60, azt pedig, hogy ez az első ilyen mandátuma, a válaszadók 75 százaléka tudta.
A megkérdezettek 70 százaléka szerint Románia csak nyerhet abból, hogy most kiemelt szerepet játszik az uniós döntésekben, de a románok sokkal kevésbé derűlátók, ami országuk schengeni csatlakozásának esélyeit illeti.
A felmérést a hét elején végezték telefonos módszerrel, több mint 1300 véletlenszerűen kiválasztott válaszadó bevonásával.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!