Hirdetés

Egy elnöke lesz a PNL-nek – a volt PDL jelölhet kormányfőt?

Nem jelöl társelnököt a Nemzeti Liberális Pártban (PNL) z ellene fölmerült korrupciós gyanú miatt tisztségéről lemondott Vasile Blaga helyére a pártba két éve beolvadt Demokrata-Liberális Párt (PDL) – így döntöttek az egykori PDL politikusai szombaton.

Balogh Levente

2016. október 02., 13:582016. október 02., 13:58

Blaga közölte: hosszas mérlegelés után úgy dönöttek, hogy a társelnök kijelölése helyett azt támogatják, hogy a régi PNL-t képviselő eddigi másik társelnök, Alina Gorghiu legyen a párt egyedüli elnöke. A párt parlamenti jelöltlistáit ugyanakkor a volt PDL nevében Daniel Buda EP-képviselő hagyja majd jóvá, a parlamenti választások kampányfőnöke pedig a szintén ex-PDL-es politikus, Arad polgármestere, Gheorghe Falcă lesz.

A HotNews hírportál más forrásokból meg nem erősített információi szerint a volt demokrata-liberálisok a társelnöki tisztségről való lemondásért cserébe megkapták a miniszterelnök-jelölt megnevezésének lehetőségét. Alina Gorghiu ugyanakkor arra utalt, hogy továbbra is Dacian Cioloş jelenlegi független kormányfőt szeretnék miniszterelnök-jelöltnek megnyerni.

A PNL-en belül feszültséget gerjesztett, hogy szükséges-e új társelnököt választani. A törésvonalak a régi PNL és a PDL politikusai között húzódnak. Mint ismeretes, a két párt egyesülését követően úgy döntöttek, a 2016-os parlamenti választások utáni időszakig két társelnök irányítja a pártot, egyikük a régi PNL, másikuk a PDL képviseletében. A választásokat követő tisztújításon a tervek szerint már csupán egy elnököt választanának.

Azt követően azonban, hogy Blagának az ellene múlt héten a DNA által megfogalmazott, befolyással üzérkedésről szóló vádak miatt le kellett mondania, megüresedett a PDL-nek járó társelnöki tisztség. A volt PDL politikusai most szeretnék betölteni a posztot, a régi PNL-esek azonban sajtóértesülések szerint elégedettek a jelenlegi helyzettel.

Theodor Stolojan EP-képviselő, aki a PDL-es vonalat képviseli, pénteken az RFI rádiónak adott nyilatkozatában ugyanakkor sürgette egy új társelnök kinevezését. Indoklásként felhozta: a december 11-i parlamenti választások előtt csak feszültséget gerjesztene a pártban, ha nem neveznének ki új társelnököt, másrészt viszont néhány napon belül véglegesíteni kell a párt parlamenti jelöltlistáit, ez pedig a két társelnök feladata, mivel helyi szinten még viták vannak a párt két szárnyának képviselői között.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában

Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok
2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Hirdetés
Hirdetés