
Fotó: Facebook/Diana Iovanovici Șoșoacă- Oficial
Az orosz katonai hírszerzés állhat Diana Şoşoacă szenátor azon törvénytervezete mögött, amelyben az Ukrajnával kötött barátsági szerződés felmondását és a két világháború között román fennhatóság alatt álló ukrajnai területek Romániához csatolását kezdeményezi – állítja a Robert Lansing Intézet.
2023. március 27., 14:492023. március 27., 14:49
Az amerikai székhelyű, nemzetközi kutatásokkal foglalkozó, magát ideológiai és pártkötődésektől mentes entitásként meghatározó, egy korábbi amerikai külügyminiszter nevét viselő intézet szerint a román szenátor által benyújtott törvénytervezet valójában az orosz katonai hírszerzés, a GRU művelete.
Az elemzés rámutat: a román szenátor akciója hasonlóságokat mutat az orosz külügyi hírszerzés (SZVR) azon műveletével, amely során azt próbálta elhinteni, hogy Lengyelország Ukrajnához tartozó területek elfoglalására készül.
A dokumentum szerint Şoşoacă indoklása, amelyben „a nemzeti egységhez való természetes és legitim jog” a Kreml retorikáját idézi, amellyel az Ukrajnával szembeni területi követeléseit próbálja alátámasztani.
Emellett azt is megemlíti, hogy Şoşoacă minden felhatalmazás nélkül jelen volt az orosz nagykövetségen, ahol a Románia által a háború kapcsán elfoglalt álláspontról volt szó.
Azt is felsorolja, hogy a Szputnyik orosz portál méltatóan ír Şoşoacáról, mint ahogy azt is, hogy NATO- és EU-ellenes, illetve oltásellenes megnyilvánulásai is voltak.
A szenátos ugyanakkor tagadja a vádakat. Állítása szerint fogalma sincs, mi az a GRU, és semmilyen kapcsolatban nem áll Oroszországgal. „De a Robert Lansing Intézetben dolgozó emberek névsorát elnézve láttam, hogy néhány volt nyugati hírszerző ügynök is van ott.
Mint arról beszámoltunk, a szélsőséges AUR listáján mandátumhoz jutott, de azóta botrányai miatt a pártból kizárt, és független szenátorként tevékenykedő Şoşoacă Észak-Bukovina, Herța, Budzsák (Cahul, Bolgrad, Ismail) és a Kígyó-sziget mellett a Román fennhatóság alatt sohasem álló máramarosi területeket is Romániához csatolná, amelyek jelenleg Kárpátaljához tartoznak.
Emiatt az ukrán külügyi szóvivő, Oleg Nikolenko pénteken bejelentette, hogy szankciókat vezetnek be Şoşoacă ellen, akit nemzetbiztonsági kockázatnak tekintenek.
A szenátor erre reagálva „alattomos támadásnak” minősítette a bejelentést, amely szerint annak a bizonyítéka, hogy Ukrajna visszaéléseket elkövető fasiszta állam.
Meglátása szerint Ukrajna vele is úgy bánik, mint az ukrajnai román kisebbséggel, amelyet szintén nemzetbiztonsági kockázatnak tekint, ezért „szisztematikusan és programszerűen megpróbálják felszámolni egy etnikai tisztogatási és erőszakos ukránosítási folyamat során, ami a náci Németországot idézi”.
Șoșoacát folyamatosan azzal gyanúsítják, hogy valójában orosz érdekeket képvisel.
A koronavírus-járvány idején járványtagadó és oltásellenes propagandát folytató Șoșoacă több ízben is részt vett az orosz nagykövetség által szervezett rendezvényeken, és egyértelmű, hogy amennyiben a bukaresti kormány magáévá tenni az általa megfogalmazott javaslatokat, azzal az Ukrajna elleni agresszió oldalára állna.
Már csak azért is, mert Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács alelnöke, volt állam- és kormányfő korábban utalt már arra, hogy Románia területeket szeretne szerezni Ukrajnától.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos politikai tanácsa szerdán úgy döntött, hogy az alakulat részt vesz a Luca Niculescu vezette kormányban. A kiszivárgott hírek szerint a baloldali alakulatnak 11 minisztere lehet az új kormányban.
Újabb használt C-130H típusú, négy légcsavaros teherszállító katonai repülőgépet adott át ingyenesen az Egyesült Államok Romániának.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
szóljon hozzá!