Hirdetés

Eddig közel hetven menekült érkezett Romániába

Június végéig 68 menekültet telepítettek át Romániába Olaszországból és Görögországból az uniós áthelyezési mechanizmus keretében – közölte kedden a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozó Bevándorlási Felügyelet.

Balogh Levente

2016. július 12., 17:252016. július 12., 17:25

2016. július 12., 17:572016. július 12., 17:57

A hatóság Anton Doboş nemzeti liberális párti képviselő belügyminisztériumhoz intézett interpellációja nyomán közölte az adatokat. A hatályos jogszabályok értelmében a menedékjogot kapott személyek ugyanolyan jogokkal bírnak, mint a román állampolgárok: joguk van munkahelyhez, lakhatáshoz, orvosi és szociális ellátáshoz, valamint oktatáshoz.

A bevándorlási hivatal közölte: hat hónapos integrációs programot indítottak a Romániába érkezett migránsok számára, amely további hat hónappal meghosszabbítható. Mint arról beszámoltunk, az első, 15 fős menekültcsoport még március elején, Görögországból érkezett Romániába, és a galaci befogadóközpontban szállásolták őket. Viorel Vasile, a román bevándorlási hivatal (IGI) vezetője akkor azt mondta: csak március folyamán Románia 160 menedékkérőt vesz át Olaszországból, 135-öt pedig Görögországtól.

Romániának összesen több mint 6200 migránst kell befogadnia az Európai Bizottság által kidolgozott kvóta szerinti 150 ezerből, akiket görögországi és olaszországi táborokból irányítanak majd át. Román illetékesek már korábban jelezték: a romániai befogadó létesítmények kapacitása csupán valamivel több, mint 1700 fő elszállásolására alkalmas, emellett a befogadási kvóták helyett az önkéntes vállalások szerinti szétosztást szorgalmazták. Jelenleg hat ilyen létesítmény van, az ország hat pontján: Bukarestben (470 hely), Giurgiuban (200 hely), Máramaros megyében (250 hely), Galacon (300 hely), Rădăuţi-ban (180 hely) és Temesváron (100 hely).

A román hatóságok tavaly szeptemberben két sátortábort építettek fel az esetleges migránsok számára Temes megyében. Az egyik Kunszőllősön, a másik Moravica határában épült fel, egyenként 500 fős kapacitással. A belügyminisztérium több más helyszínen – így Tasnádon is – menekültszállást alakított volna ki, de ez a helyiek ellenállásán elbukott.

Egyébként a bukaresti szenátus még tavaly szeptemberben olyan határozatot fogadott el, amely leszögezi: a kvótarendszer nem kezeli a jelenség okait, hanem bátorítja a tömeges bevándorlást. A felsőház elutasítja a „tagországok sajtosságait figyelmen kívül hagyó kötelező menekült-elosztási mechanizmusokat\", és úgy véli: fontos, hogy menekült- és bevándorláspolitikájuk tekintetében a tagországok önállóan dönthessenek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés