Hirdetés

Dragneáék felfüggesztéssel fenyegetik Johannist

Liviu Dragnea szerint megrökönyödve vett tudomást az államfő kedden bejelentett döntéséről. A PSD-elnök úgy véli, Sevil Shhaideh kormányfővé való kinevezésének elutasításával Klaus Johannisnak az a célja, hogy politikai válságba sodorja az országot.

Krónika

2016. december 27., 17:242016. december 27., 17:24

2016. december 27., 20:362016. december 27., 20:36

 

A szenátust irányító Călin Popescu-Tăriceanuval, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnökével közösen tartott kedd délutáni sajtótájékoztatóján Dragnea elmondta, az egész országhoz hasonlóan valamennyien „megrökönyödve vették tudomásul\" az államfő bejelentését.

„Kollégáimmal együtt kielemeztük a helyzetet, próbáltunk olyan alkotmányos és tisztességes indokokat találni, amelyek e döntés hátterében állhatnak. Egyetlen alkotmányos okot sem találtunk. Szerintünk ez az ember politikai válságba akarja sodorni Romániát\" – fogalmazott sajtónyilatkozatában a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Dragnea elfogadhatatlannak és alkotmányellenesnek nevezte Johannis döntését. A bukaresti képviselőház elnöki tisztségét betöltő szociáldemokrata politikus leszögezte: sem Sevil Shhaideh, sem annak szíriai férje „nem áll kapcsolatban terroristákkal\", és nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot Románia számára. Dragnea szerint az államfő minden áron meg akarja akadályozni a szociáldemokratákat kormányprogramjuk érvényesítésében. Szerinte Johannis abban reménykedik, hogy ha a parlament felfüggeszti őt hivatalából, azzal „újraépítheti\" magát, vagyis visszanyerheti a választók bizalmát.

Liviu Dragnea elmondta, a balliberális koalíció a következő két napban dönt arról, mit lép azok után, hogy az államfő nem hajlandó megbízni kormányalakítással a két alakulat által jelölt Sevil Shhaideht. „Amennyiben arra a következtetésre jutunk, hogy az ország érdekei megkövetelik Klaus Johannis államfői tisztségből való felfüggesztését, nem fogunk tétovázni\" – jelentette ki a PSD elnöke.

„Konzultáltam a kollégáimmal, és legkésőbb holnapután döntenünk kell. A 12 órakor beszédet tartott személyt parafrazálva: alaposan meg kell fontolnunk a dolgot, de döntésünk meghozatalakor nem a saját vagy egy bizonyos csoport, hanem az ország érdekeit kell szem előtt tartanunk. Rengeteg üzenetet kaptunk, amelyekben az államfő tisztségből való felfüggesztését kérik az emberek. Amennyiben arra a következtetésre jutunk, hogy az ország érdeke ezt kívánja, nem habozunk, és kezdeményezni fogjuk az államfő felfüggesztését\" – fogalmazott Liviu Dragnea.

Tăriceanu a sajtótájékoztatón ama véleményének adott hangot, miszerint az államfőnek közvetítő szerepet szán az alkotmány, hogy megszervezze a pártok közötti kormányalakítási egyeztetéseket, amikor azok nem tudnak megállapodni. Most viszont egy formálisan is megalakult többségi koalíció miniszterelnök-jelöltjét utasította el, amivel szerinte Johannis túllépte alkotmányos hatáskörét.

A szenátus elnöke egyúttal azt állította: az államfő már a választási eredmények közzétételének másnapján egy magánbeszélgetésben a mérleg nyelvét képező ALDE társelnökeinek tudomására hozta, hogy „totális\" háborút akar indítani a PSD ellen, és mindent megtesz, hogy ne kelljen szociáldemokrata kormányfőt jelölnie.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában

Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok
2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Hirdetés
Hirdetés