
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jövő év áprilisában vagy májusában rendezné meg a család fogalmának módosítását rögzítő alkotmánymódosításról szóló népszavazást. Erről ő maga beszélt egy televíziós műsorban.
2016. november 13., 18:542016. november 13., 18:54
2016. november 13., 19:182016. november 13., 19:18
Dragnea a Digi 24 hírcsatornának csütörtökön este elmondta, támogatja a referendum ötletét. „Azt támogatom, hogy legkésőbb jövő év tavaszán meegrendezzék, talán áprilisban. Választ kell adnunk erre a rendkívül komoly kérdésre. Ha nem rendezzük népszavazás útján, fennáll a vezélye, hogy ez a téma mély sebeket ejt a társadalomban” – fogalmazott Dragnea. Mint kifejtette, nem írta alá a népszavazás kiírását követelő petíciót, de támogatja a kezdeményezőket. „Vannak értékek, amelyekben hiszünk. Komoly vita zajlik a társadalmi értékekről” – tette hozzá a szociáldemokrata politikus.
Két PSD-s szenátor egyébként törvénytervezetet dolgozott ki, amellyel lehetővé tennék, hogy a népszavazásst a december 11-ei parlamenti választással egyszerre tartsák meg, de Dragnea közölte, nem támogatja a kezdeményezést. Alina Gorghiu, a rivális Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke egy pénteki interjúban arról beszlt: pártja a hagyományos családmodellt támogatja, mivel álláspontja szerint ez oldhatja meg a demográfiai problémákat, ugyanakkor a kisebbségek számára is törvényes védelmet szeretne. Dragnea egyébként mostani felvetésével Klaus Johannis államfő kijelentésére reagált, aki viszont éppen amellett kardoskodott, hogy egy ilyen horderejű kérdést nem szabad népszavazásra bocsátani.
Az elnök szerint a tolerancia nem azt jelenti, hogy az ember ostoba, hanem azt, hogy a sajátjáétól eltérő nézeteket is elfogad. Szerinte annak ellenére, hogy a témát nagyon sok, mintegy hárommillió támogató aláírással vetették fel, és fontos támogatói vannak, ez nem olyan kérdés, amely áthatotta volna a romániai társadalmat. Úgy vélekedett, az ilyen témák a társadalmi béke tárgykörét érintik, amit nem szavazás és referendum útját lehet elérni, hanem kompromisszum által, ezért bármely próbálkozás, amely megpróbálja egyik vagy másik irányba elbillenteni az egyensúlyt, csakis számos vesztest hagy maga után.
Mint ismeretes, a Koalíció a Családért nevű vallásos szervezet hárommillió támogató alájrást gyűjtött össsze alkotmánymódosító kezdeményezéséhez. A szervezet azt szeretné elérni, írjanak ki népszavazást az alkotmány módosításáról, amelyben rögzítenék, hogy család csakis egy férfi és egy nő házassága nyomán jöhet létre. Ezzel vennék elejét a homoszexuális házasság törvényesítésének. Johannis korábban erre úgy reagált: az ilyen ügyekben nem a vallási fanatizmusra kell hallgatni, hanem a tolreancia a fontos.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!