
Archív felvétel
Fotó: Presidency.ro
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke hasznosnak nevezte a Klaus Johannis államfővel csütörtökön sorra került találkozót, amelyen részt vett Viorica Dăncilă kormányfő is.
2018. február 17., 11:022018. február 17., 11:02
A képviselőház elnöke szerint a találkozót közvetlenül a Dăncilă-kabinet beiktatása után ütemezték be, és erről tudomása volt Călin Popescu-Tăriceanu felsőházi elnöknek is.
„A kormány beiktatása után mintegy tízperces találkozóm volt az államfővel. Kértem, hogy foglaljon állást Brüsszelben, mert éppen oda készült, a romániai állapotokkal kapcsolatban, hisz neki sem hiszem, hogy tetszik, hogy román állampolgárok külföldön befeketítik az országot, (...) és kértem azt is, hogy miután a kormány átveszi hivatalát, találkozzunk hármasban, az elnök, a kormányfő és én” – nyilatkozta az Agerpres szerint péntek este az Antena 3 műsorában Liviu Dragnea.
A beszélgetésen szó került az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) tevékenységéről is.
Amikor Johannis „néhány büntetőügyes” kijelentéséről kérdezték, Dragnea azt felelte: „Én soha nem értettem egyet ezzel a hozzáállással sem az elnök, sem mások részéről, de nem szeretnék állást foglalni az ügyben (...) Megvárom, míg az egésznek – fogalmam sincs miként – vége lesz, s majd azután elmondom a véleményemet, mert nagyon határozott álláspontom van ezzel kapcsolatban.”
Dragnea azt mondta, Călin Popescu-Tăriceanunak, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnökének tudomása volt a találkozóról.
„Koalíciós társammal előre megbeszéltük ezt a találkozót. Nem egy titkos találkozó volt, amelyet megpróbáltam volna elrejteni Tăriceanu elől” – szögezte le Dragnea.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!