
Fotó: Liviu Dragnea Facebook-oldala
Ismét az RMDSZ kormányra hívása mellett érvelt Liviu Dragnea, a bukaresti kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, aki szerint a „sebek gyógyulását” szolgálná, ha a magyar érdekképviselet kormányon lenne 2018-ban, amikor az ország „a Román Királyság és Erdély nagy egyesülésének” centenáriumát ünnepli.
2017. június 12., 13:002017. június 12., 13:00
A pártelnök a România TV hírtelevízióban vasárnap este azt mondta: nem zárkózik el attól, hogy felkérje az RMDSZ-t a kormányzati részvételre – közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség magyar kiadása.
Dragnea kifejtette: egyelőre nem tárgyaltak erről Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnökkel, a kisebbik kormánypárt a szabadelvű ALDE elnökével, erre csak a kormány tevékenységének kiértékelése után kerül sor.
Akárhány kormányban részt vettek, soha nem emlékszem olyasmire, hogy teljesítményhiánnyal lehetett volna vádolni őket” – mondta Dragnea a România TV-nek adott interjúban.
A PSD elnöke kifejtette, hogy azért is pozitív lépésnek tartaná az RMDSZ felvételét a kormánykoalícióba, mert 2018-ban a „nagy egyesülés” centenáriumát ünnepli az ország.
„Azt hiszem, hogy jövőre lehetőségünk kínálkozna több seb bekötözésére. Jó megoldás lenne, de még nem beszéltem velük.
(...) Én azt mondom, hogy jót tesz, ha kevesebb köztünk a feszültség és több a híd, így, a románok között. Persze, ez kényes téma. Én nem zárom ki, nem utasítom el a gondolatot, hogy az RMDSZ kormányon legyen. Biztos, hogy jó megoldás volna, de sem nekem, sem Tăriceanu úrnak nem volt velük komoly, megfontolt beszélgetésünk erről” – idézte a szociáldemokraták vezetőjét az Agerpres.
Liviu Dragnea először az RMDSZ májusi kongresszusán hívta burkoltan a kormánykoalícióba a magyar szövetséget, amellyel a decemberi választások után parlamenti együttműködésről – az előre egyeztetett törvénytervezetek kölcsönös támogatásáról – állapodott meg a PSD-ALDE koalíció.
A román sajtó most azért vette ismét elő a témát, mert feszültségek támadtak Sorin Grindeanu szociáldemokrata kormányfő és a PSD vezetősége között. A kormány politikai összetételének megváltozásához (az RMDSZ bevonásához) a parlament bizalmi voksára van szükség, ami jó alkalom lehet Dragneának egy nagyszabású kormányátalakításra.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
Viharos időjárásra figyelmeztető első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.
Azok a diákok, akik szerdán nem tudtak 9 óráig megérkezni az érettségi szaknak megfelelő kötelező vizsgájára, 13 órától tehetik le a vizsgát – nyilatkozta Sorin Ion oktatási államtitkár az Edupedu.ro tanügyi szakportálnak.
Húsz megye 60 településén és Bukarestben okozott károkat a kedd éjszakai vihar – közölte szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Közzétette kedd este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő.
Nicușor Dan nem úgy járt el, hogy növelje a bizalmat közte és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) között, amikor a párt tudta nélkül Adrian Veșteát nevezte ki miniszterelnöknek – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
SPYDER mobil légvédelmi rendszer beszerzéséről írt alá Románia stratégiai keretmegállapodást az izraeli Rafael Advanced Defense Systems céggel a; a szerződés becsült értéke meghaladja a 2 milliárd eurót.
Nicușor Dan szerint a korábbi kormányalakítási megbízások után még volt alapja annak a várakozásnak, hogy az új kabinet megkapja a parlament bizalmát, mostanra azonban bizonyossá vált, hogy egy újabb kormányfőjelölt nem szerezne többséget.
szóljon hozzá!