
Mihai Tudose és Liviu Dragnea
Fotó: Psd.ro
Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szeretné elmozdítani hivatalából Mihai Tudose miniszterelnököt, aki viszont saját pozícióját kívánja megerősíteni azáltal, hogy a kormány szerkezetét módosítva kisebb kabinetet alakít – derül ki hétvégi bukaresti sajtóértesülésekből.
2018. január 07., 15:512018. január 07., 15:51
A Digi 24 hírcsatorna saját forrásokra hivatkozva pénteken azt közölte, hogy Dragnea a múlt év végén szűk körű tanácskozásra hívta a párt vezetőit, hogy megvitassák Tudose esetleges, még ebben a hónapban levezénylendő menesztését, azonban az indulatos hangvételű megbeszélés nem vezetett konkrét eredményre.
A feszült hangulatú találkozón ugyanakkor elhangzott az az ellenérv, miszerint Klaus Johannis államfő közölte, ha Tudosét is leváltják, nem nevez ki újabb PSD-s miniszterelnököt helyette.
Eközben a HotNews hírportál a PSD illetékeseitől származó információkra hivatkozva arról írt: Tudose azért nem elégszik meg egy egyszerű kormányátalakítással, mert a kormány szerkezetét, és nem csupán a tagjait érintő módosítások esetén
Ha ugyanis a parlament bizalmat szavaz számára, az megnehezítené, hogy Dragnea ugyanúgy, bizalmatlansági indítvány útján távolítsa őt el a kormány éléről, ahogy azt júniusban Sorin Grindeanuval tette. A források szerint az átalakítás során Tudose a Dragneához hű minisztereket kívánja eltávolítani a kormányból. A PSD Országos Végrehajtó Bizottsága várhatóan hétfőn ül össze, hogy megvitassa az esetleges kormányátalakítás, illetve egy rendkívüli pártkongresszus összehívásának lehetőségét.
Mint arról beszámoltunk, a karcsúbb, a jelenlegi 14 helyett 16 fős kormány lehetőségét Niculae Bădălău, a PSD ügyvezető elnöke vetette fel még csütörtökön. Ő beszélt a rendkívüli kongresszusról is.

A jelenleginél kevesebb személyből álló kormány megalakításának lehetőségét vetette fel Niculae Bădălău, a PSD ügyvezető elnöke. A háttérben a pártelnök és a kormányfő közötti rivalizálás állhat.
Bădălău bejelentése olyan körülmények között hangzott el, hogy a kiszivárgott hírek szerint a PSD-n belül többen is a pártelnök, Liviu Dragnea ellen fordultak, miközben Dragnea igyekszik megakadályozni, hogy Mihai Tudose miniszterelnök veszélyeztethesse a pozícióját a párt élén..
Ugyanakkor a PSD egy másik vezető politikusa, Paul Stănescu miniszterelnök-helyettes úgy vélekedett, a rendkívüli kongresszus nem jelentené a legjobb megoldást, és álláspontja szerint a kormányt nem kellene átalakítani, mivel az jelenlegi összetételében is jól működik. A lehetőleg még február előtt megtartandó kongresszuson Dragnea egyik legfőbb célja az, hogy megerősíttesse pozícióját az elnöki tisztségben, ezzel is csökkentve Tudose esélyeit arra, hogy háttérbe szorítsa őt, amennyiben addig nem sikerül leváltani a kormányfőt.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!