
Ismét a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium megalapítása mellett érvelt Liviu Dragnea, a kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, aki értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy egyesek továbbra is ellenzik a tanintézet megalapítását.
2017. december 22., 17:142017. december 22., 17:14
2017. december 22., 18:102017. december 22., 18:10
A politikus pénteken nyilatkozott a kérdésről. Az Agerpres hírügynökség szerint a képviselőház elnöki tisztségét betöltő politikus elmondta: nem lát semmilyen problémát az iskola megalapításában, és úgy vélte, ez a téma el van túlozva.
Ezzel arra utalt, hogy ellenzéki román pártok kifogásolták az iskola megalapításáról szóló törvénytervezetet, s ezzel sokak szerint csak növelik a feszültséget. Dragnea értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy ebben az ügyben korábban házi őrizetbe helyezték, illetve hatósági felügyelet alá vonták az iskola volt igazgatóját, Tamási Zsoltot és Ștefan Someșan volt főtanfelügyelőt, miután a korrupcióellenes ügyészség eljárást indított az ügyben. Dragnea szerint az egyház tulajdonában levő épület bérléséről és a katolikus iskola megalapításáról megkötött szerződés román állami alkalmazottak vállalása nyomán jöhetett létre, és hangsúlyozta, ebben nincs semmi kivetnivaló.
A képviselőház elnöke szerint az a valós probléma, amely Ukrajnában állt elő, ahol az oktatási törvény módosításával jelentősen korlátozták a kisebbségek nyelvén való oktatást, és ez az intézkedés az ott élő, román nemzetiségű gyermekeket is érinti. „Miért van az, hogy mi követelhetjük a jogainkat, de másoknak itthon nem akarjuk megengedni ugyanezt?” – tette fel a kérdést Dragnea.
A bukaresti képviselőház csütörtökön megszavazta a helyi hatóságok által felszámolt marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapításáról rendelkező törvénytervezetet, amelyet az RMDSZ terjesztett a parlament elé. A törvénytervezet szerint az iskola önálló jogi intézményként fog működni azokkal a már korábban elindult osztályokkal, amelyeket – a 2015-ös iskolaalapítás törvényességét megkérdőjelező ügyészségi eljárás nyomán – a tanfelügyelőség a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz sorolt. A képviselőház ahhoz is hozzájárult, hogy az újraalakuló tanintézmény felvegye az 1948-ban államosított jogelődje által használt II. Rákóczi Ferenc gimnázium nevet.
Hátráltatja viszont az iskola ügyének rendezését, hogy Klaus Johannis államfő csütörtökön visszaküldte megfontolásra a parlamentnek az oktatási kerettörvény két hete elfogadott módosítását, amely megteremtette volna a jogi feltételét annak, hogy a parlament törvénnyel alapítsa újra a helyi hatóságok által felszámolt magyar tannyelvű marosvásárhelyi római katolikus gimnáziumot. A marosvásárhelyi katolikus gimnázium helyzetének rendezéséhez Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetését követően, szeptemberben ígért politikai támogatást Liviu Dragnea PSD-elnök.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!