
Fotó: Ilyés Szabolcs
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke „kicsit csalódott" Tudorel Toader igazságügyi miniszter azon döntésével kapcsolatban, hogy nem menti fel tisztségéből a legfőbb ügyészt és az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyészét.
2017. március 30., 16:242017. március 30., 16:24
2017. március 30., 16:322017. március 30., 16:32
Arra a kérdésre, hogy elégedett-e az igazságügyi miniszter szerdán ismertetett, az ügyészségek munkáját értékelő jelentésével kapcsolatban, Liviu Dragnea csütörtökön nemmel válaszolt. A politikus hozzátette: nem vállalja a felelősséget a tárcavezető által rögzített jelentésért és annak megállapításaiért.
„Többször elmondtam a nyilvánosság előtt, hogy támogatni fogom a miniszter döntését, bármi is legyen az, hogyha megalapozott. Sajnos azonban nincs mit támogatnom, mert arra vártam, hogy vagy alátámasztja, miért kell maradniuk az ügyészeknek, vagy megindokolja, hogy miért kéri a felmentésüket. Ehelyett egy felmentési indoklást hallottunk, majd egy olyan végkövetkeztetést, amely szerint megőrizhetik tisztségüket. Sajnos nincs amit támogatnom és elismerem, kicsit csalódott vagyok\" – jelentette ki újságíróknak a képviselőház szociáldemokrata elnöke.
Dragnea azt is hozzátette, hogy nem merült fel az igazságügyi miniszter menesztése az ügyészségek tevékenységének kiértékelése nyomán. Hozzátette, a tárcavezetőnek az a legfontosabb dolga, hogy az igazságszolgáltatási törvényeket módosító javaslatcsomagot dolgozzon ki a következő időszakban.
Tudorel Toader igazságügyi miniszter szerdán jelentette be, hogy nem időszerű jelen pillanatban a legfőbb ügyész és az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vezető ügyészének felmentésére irányuló eljárás elindítása.
Slatina polgármestere a szerencsejátékok működését betiltó határozattervezetet készül benyújtani a városi tanács elé.
A Romániai Bírók Országos Szövetsége (UNJR) arra kéri Nicuşor Dan elnököt, hogy küldje vissza a parlamentnek felülvizsgálatra a bírói és ügyészi nyugdíjak csökkentésére vonatkozó törvénymódosítást.
A tanügyi szakszervezetek az államelnöki hivatalnak otthont adó Cotroceni-palota elé vonultak tiltakozni szerdán.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) frakcióvezetője, Petrișor Peiu szerdán egyszerű indítványt nyújtott be a szenátusban Demeter András RMDSZ-es kulturális miniszter ellen – adta hírül az Agerpres.
A bukaresti kormány által kedd este elfogadott, a romániai közigazgatás takarékosabb és költséghatékonyabb működtetésére vonatkozó reform tervezete számos módosítást tartalmaz az autóvezetők számára is.
A kormány egyeztetett az egyetemek képviselőivel a doktori pótlék felére csökkentéséről – jelentette ki kedden este Ilie Bolojan miniszterelnök.
A kormány zöld jelzést adott a közigazgatási reformnak: sürgősségi rendelettel indítják el az állami apparátus átszervezését, amely létszámcsökkentést irányoz elő az indokolatlan álláshelyeken, és átalakítja a központi–helyi hatáskörök rendszerét.
Következő ülésén a kormány sürgősségi rendeletet fogad el a helyi adók felülvizsgálatáról - számolt be kedden az RFI-nek adott nyilatkozatában Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) újabb első- és másodfokú riasztásokat adott ki havazás és hóviharok miatt az ország több régiójában.
Élő adásban tépte szét doktori diplomáját Cristian Preda politológus, volt elnöki tanácsadó a doktori címért járó pótlék tervezett csökkentése miatt.