
Fotó: MTI/Baranyi Ildikó
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem fizetett egyetlen amerikai cégnek sem azért, hogy az járjon közben amerikai hivatalosságokkal való találkozók szervezése érdekében – nyilatkozta pénteken Liviu Dragnea.
2017. november 03., 21:532017. november 03., 21:53
Egy, az Amerikai Egyesült Államok kongresszusának munkája és a lobbitevékenységek monitorozásával foglalkozó weboldal, a Legistorm.com olyan cikket közölt csütörtökön, amely szerint a PSD 100 ezer dollárt fizet egy amerikai cégnek azért, hogy az szervezzen találkozókat Liviu Dragnea és több magas rangú amerikai politikus, befolyásos újságíró között. A honlap szerint Mike Pence amerikai alelnökkel, illetve Paul Ryan képviselőházi elnökkel való találkozó tető alá hozását is kérte a PSD.
„Én is olvastam reggel a hírt, és telefonáltam is a párthoz. Gondoltam, előfordulhat, hogy valakinek esetleg támadt egy ilyen ötlete. De a PSD-nek nincs semmiféle szerződése ilyen cégekkel, és nem is fizetett egy lejt sem” – idézte az Agerpres hírügynökség Dragneát.
Arra a kérdésre, hogy tervez-e az Amerikai Egyesült Államokba látogatni a közeljövőben, a PSD-elnök azt mondta, nem áll szándékában, de ha meghívást kap, szívesen eleget tesz ennek.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
szóljon hozzá!