Hirdetés

Döntött az alkotmánybíróság: nem csökkenthetők a nyugdíjak

Nincs összhangban az alaptörvénnyel a kormányzati felelősségvállalással elfogadott megszorító intézkedéscsomag két törvénytervezete. Az alkotmánybíróság pénteki döntése szerint alkotmányellenes a nyugdíjak 15 százalékos csökkentése. A taláros testület ugyanakkor nem találta az alaptörvénnyel ellenkezőnek a közalkalmazotti bérek 25 százalékos csökkentését, de az erről szóló törvény néhány cikkelyét is kifogásolta. A két törvénytervezetet a parlamentnek kell 45 napon belül összhangba hozni az alkotmánnyal.

Hírösszefoglaló

2010. június 25., 13:252010. június 25., 13:25

A testület döntése szerint alkotmányellenes az állami nyugdíjak 15 százalékos csökkentését előíró törvénycikkely, illetve az is, amely a bírák és ügyészek nyugdíjainak újraszámolásáról rendelkezik.

Az alkotmánybíróság pénteken 9-kor kezdte ülését, miután csütörtökön megvitatta a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), valamint a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék által emelt alkotmányossági kifogásokat. A döntést péntekre halasztotta a taláros testület.

A taláros testület döntése nyomán kérdésessé válik a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) várt támogatási részlet folyósítása, mivel a nemzetközi pénzintézet a bukaresti vezetéssel abban állapodott meg, hogy a költségcsökkentés jegyében a nyugdíjak összege kisebb lesz. Az IMF igazgatótanácsa hétfőn dönt az újabb támogatási részlet folyósításáról.

Sebastian Lăzăroiu államelnöki tanácsos pénteken azt nyilatkozta a realitatea.net hírportálnak, hogy ha az alkotmánybíróság elveti a megszorító intézkedéscsomagot, egyetlen megoldás marad: az adók növelése.

Péntek reggel egyébként mintegy ezer ember tüntetett Bukarestben, az elnöki hivatalnak otthont adó Cotroceni-palota előtt. A demonstrálók megpróbálták szétszedni a védőkordont és megdobálták a rendfenntartó erőket. A szakszervezeti vezetők nem tartják megoldásnak az erőszakot, de egyhangúlag arról beszéltek, hogy a társadalmi elégedetlenség kezd kiszabadulni az ellenőrzés alól, a demonstrációk pedig egyre erőszakosabbak lesznek, mivel az emberek egyre elkeseredettebbek.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés